Nem friss olvasmányélményről van szó. Még javában tartott a vizsgaidőszak, amikor ezt olvastam, a Lady L. után közvetlenül, de mostanában elmaradtam a könyvekről szóló bejegyzésekkel. Pedig szeretnék írni róluk, hogy később is vissza tudjam nézni. Kíváncsi vagyok mennyit változik a véleményem, ha valamit később újra elolvasok. Meg hát észreveszem magamon, hogy egyre nagyobb mértéket ölt a könyvmániám.
A regény főhőse egy arab kisfiú, Momo, akit egy idős, lengyel származású, zsidó, egykori prostituált nevel Párizsban. Rosa mama abból él, hogy prostituáltak gyermekeire vigyáz pénzért. Momo, a többi kicsihez hasonlóan négerek, arabok, zsidók és prostituáltak között él. Úgy boldogul, ahogy tud: lop, csal, hazudik. Rosa mamához viszont igazi szeretet fűzi. Az idős asszony utolsó hónapjaiban mindenki összefog, hogy Rosa mama életét széppé, vagy legalábbis elviselhetővé tegyék. Lényegében erről szól a történet. Hogy miként éli meg egy kisfiú elhagyatottságát egy olyan világban, ahol származása és vallása miatt eleve kisebbséghez tartozik, szegény, prostituált az anyja, ki tudja ki az apja, gyerekként tehetetlen, és még azt is végig kell néznie, ahogy leépül az az ember, akit szeret, akire számíthat, aki felnevelte.
Ami nagyon tetszett ebben a regényben, az az írói tudatosság Romain Gary részéről, ahogy Momo elbeszélését felépíti. Ügyel arra, hogy hiteles legyen a narrátor kisfiúként, és jól érzékelteti, hogy az idő múlásával Momo érettebb, felnőttebb lesz, jobban átlát, megért dolgokat. Kedvencem, hogy a regény jó részében strici helyett a striki szót használja. És igaza van: az, hogy striki semmivel sem értelmetlenebb egy 10 éves számára, mint az, hogy strici.
A mű nyelvezete nagyon szókimondó. Egyszerű és közönséges. Nekem túl nyers. Épp elég az is, hogy élő szóban hasonló stílusban fejezzük ki magunkat sokszor, repked a sok szar meg kurva... nem kell még könyvben is. Túl érdes, nem szeretem. Mondjuk az Előttem az élet esetében megértem: ebben a környezetben nincs helye a finomkodásnak.
Ahogy befejeztem a könyvet az jutott eszembe, mennyire érdekes, hogy miként jelenik meg az öregkor és méltóság, a kiszolgáltatottság, egy élet lezárása ebben a műben. Mennyivel másabban írja le Romain Gary, mint Szabó Magda az Ajtóban, mennyire különböző hatást vált ki a kettő, de ugyanakkor valahol kapcsolódnak is. (Az ajtót tavaly nyáron olvastam. Egy évet ülepedett az élmény. Apró részletekre biztos nem emlékeznék, de nagy hatást tett rám, ha más műről is ez jut eszembe. Megkockáztatom, a legnagyobb hatást az Ajtó tette rám az elmúlt években. A legváratlanabb helyzetekben képes vagyok felemlegetni, olyan nekem mint egy láthatatlan barát, mindig velem van. Magda művei által elérte a halhatatlanságot, és családját, szeretteit is életben tartja a mai napig. Hihetetlen ereje van. Mindegy, annyit akartam csak írni, hogy a molynak meg az orosz irodalom órának köszönhetően mennyi minden került a látókörömbe, és ahogy olvasok, kialakul a saját értékrendem a könyvekben is.)
Az Előttem az élet szerintem abszolút alapdarab, egy klasszikus. Örülök, hogy elolvastam. A francia kultúrának fontos része az arabokhoz, négerekhez fűződő viszony, de én nem érzem közel magamhoz ezt a témát. Megértem én is, miért kötelező szocmunkás szakon. Elismerem az értékeit, de nem az én világom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése