Flora Thompson: Candlefordi kisasszonyok

Én vagyok az, aki úgy kapott kedvet a Candlefordi kisasszonyok című könyvhöz, hogy a sorozatnak összesen egy (az utolsó) részét látta, és az alapján úgy gondolta, a hangulatában a Váratlan utazást és az Anne-t idéző történet nem lehet rossz. Az elmúlt hónapokban olvasott disztópiák, fantasyk és egyéb friss megjelenések után nagyon kellett már valami "klasszikusabb" olvasmány, és Flora Thompson könyve e célnak pont megfelelt. Jól esett a lelkemnek újra vastag, keménytáblás, ragasztott kötött könyvet lapozgatni, de ilyen könyvhöz ilyen kiadás is dukál. A fülszöveg ezúttal olyan tökéletesen leírja a könyv (egyszerűen nem bírom azt mondani, hogy regény) lényegét, hogy teljesen feleslegesnek tartom megpróbálni összefoglalni a tartalmat.

Mint egy finom – néhol meglepően éles, hangsúlyos színekkel tarkított – pasztellkép, olyan ez a regény. Cselekménye tulajdonképpen nincs, csupán egy főszereplője, Laura, akinek életútját – nagyon felszínesen – gyerekkorától felnőtté válásáig követhetjük. Hogy milyen, azt csak jelzésekből érzékeljük, de igazából nem is fontos. Ami számít, az egy letűnt, a XIX. század nyolcvanas éveiben még meglévő angliai, vidéki életforma, amely összességében eltűnt ugyan, de nyomaiban még ma is megvan a vidéki Angliában. Egy piciny – szegénységükben már akkor is a közép-európai paraszttól fényévnyi távolságra élő mezőgazdasági munkások által lakott – oxfordi falucskától egy tehetősebb, iparosodó falun át a vidéki angol kisvárosig ismerhetjük meg az akkori emberek életét. Történet nincs, csak életképek, helyzetleírások, amelyek mind Flora Thompson szikrázó szellemét dicsérik. Egyszerűségükben is elevenek, élethűek, s érdekesebbek, mint bármilyen kitalált, fantázia szülte történet. Néha – amikor a szerző régi rigmusokat, ünnepeken előadott dalokat, népi játékokhoz társuló mondókákat idéz – lelket pezsdítően frissek. És az vesse az első követ Flora Thompsonra, aki – élje bár a legmodernebb, legpörgősebb életet – nem gondolt még soha nosztalgiával egy letűnt, de talán nem felesleges értékeket hordozó korra.

Azt, hogy olyan ez a regény, mint egy pasztellkép, és hogy cselekménye tulajdonképpen nincs, tessék komolyan és szó szerint venni, semmi túlzás vagy torzítás nincs ebben a jellemzésben. Nagyon fontosnak tartom, hogy ezzel tényleg legyen tisztában mindenki, aki kacérkodik a könyv elolvasásával, mert aki egy "Anne Shirley Angliában" típusú történetet vár, nagyot csalódik. Én még most sem igazán tudom hová tenni ezt az élményt magamban, pedig olvastam a fülszöveget rögtön az elején, mégis meglepett. Az Oscarból idézve tudtam, csak nem sejtettem, hogy tényleg nincs története. Nagyon furcsa így elolvasni egy több mint ötszáz (500!) oldalas könyvet, ami ráadásul (szép)irodalmi mű, nem tankönyv. Hogy őszinte legyek ezt nem is tudom teljesen megemészteni, iszonyú hiányérzetem van és nem egészen értem a koncepciót. Mármint értem én, és elismerésem a műért, gyönyörű tisztelgés ez a múló idő és a változás előtt, de annyira hiányzik belőle egy történet! Kíváncsi vagyok más olvasóknak mi lesz a véleménye, ki lesz az, akinél tökéletes fogadtatásra lel, ha lesz egyáltalán ilyen. Én nem értem, kit céloz meg ez a mű, mert tudományos használatra szerintem túl irodalmi, irodalmi élménynek pedig egy kicsit kevéske így történet nélkül, mindenesetre érdekes tapasztalat volt számomra, egy kis kilépés a komfortzónámból.

Dömének nem volt hiányérzete

A történet hiányán túllépve érdemes megállni egy pillanatra és elmélkedni egy kicsit a korszakon, amelynek megörökítését Flora Thompson olyan fontosnak tartotta. Átérezni, hogy a hétköznapok apró - a mai ember számára teljesen megszokott - vívmányai, újításai, találmányai mekkora változást hoztak és milyen jelentőséggel bírtak akkoriban. Mennyi minden van, ami számunkra már teljesen természetes, és szinte el sem tudjuk képzelni, hogy valaha máshogy volt, vagy egyáltalán nem volt. Erre akkor döbbentem rá (újra), amikor Flora Thompson az öregségi nyugdíj bevezetéséről írt. Az ilyen dolgok miatt fontos emlékeztetők a Candlefordi kisasszonyokhoz hasonló regények.

Bagdy Emőke: Pszichofitness

A januári zárásban említettem, hogy Bagdy Emőke Relaxáció, megnyugvás, belső béke című könyvével gyarapodott a gyűjteményem. A könyvhöz CD mellékleten hanganyag is tartozik, amit sajnos nem sikerült megnyitnom az itthoni gépen akkor, amikor akartam, így a youtube-hoz fordultam segítségért, és valahogy a Pszichofitness c. előadásnál kötöttem ki. Rögtön éreztem, hogy ez a téma is nagyon nekem való, úgyhogy hamarosan a hangoskönyvnek köszönhetően (egyébként természetesen könyvben is létezik) Bagdy Emőke szavai fülemben csenghettek elalvás előtt, munkába menet és hímzés közben.

A fülszöveg alapján "Ez a vademecum ("gyere velem") könyv a kíváncsiak és vállalkozó kedvűek számára született. Azoknak, akik szeretnék megismerni saját lelki működéseik titokzatos világát. De nem öncélúan. Szeretnének e tudás által olyan lehetőségekhez és készségekhez jutni, amellyel elősegítik testi-lelki egészségük megőrzését, jó közérzetük, fizikai fittségük, lelki egyensúlyuk fenntartását. Azokhoz is szól ez a könyv, akik hajszoltak, fáradtak, kimerültek, szomorúak, kisebb-nagyobb „ideges tünetekkel” bajlódnak, esetleg valamilyen tesi működészavar már előállott náluk." Magyarán mindannyiunknak hasznos lenne elolvasni, hiszen ki ne vágyna nyugodt, kiegyensúlyozott életre, jó közérzetre, egészségre? Remélem, hogy valóban egyre több emberben meg is jelenik az igény az ilyen jellegű olvasmányokra, illetve hogy egyre többen veszik a fáradságot arra, hogy tegyenek valamit a lelki jólétükért.

A Pszichofitness például tökéletes segítség a kezdő lépések megtételéhez: rövid, tömör, élvezetes (főleg a szerző előadásában) és könnyen érthető. Olyan könyv, amire senki nem mondhatja, hogy ez "túl magas nekem". A szerző rögtön a könyv elején szétválasztja a stressz fogalmát káros és jó stresszre, így a továbbiakban e két fogalom mentén haladunk. Végigveszi, hogy mi megy végben a lélekben és a testben is, amikor káros és amikor jó stressz ér bennünket. Ám nemcsak a médiában amúgy is gyakran hangoztatott, már-már elcsépelt frázisokkal találkozunk (mint például: ha sok stressz ér előbb-utóbb megbetegszel), hanem konkrétan elmagyarázza a szervezetben lejátszódó fizikai-kémiai folyamatokat, illetve elmeséli több kísérlet eredményét is, segít megérteni a történéseket. Számomra szokatlan volt, hogy egy pszichológiai írás jelentős részében a testben végbemenő folyamatokról, hormontermelésről és "A immunglobulinról" van szó. Valljuk be őszintén, a legtöbbször nem kapunk magyarázatot, csak elhangoznak olyan híres tételmondatok, mint "ép testben ép lélek", de azt már nem nagyon szokták kifejteni, hogy a kettő között milyen összefüggés van, vagy hogy hogyan lehet visszafordítani vagy ellensúlyozni bizonyos folyamatokat, legalábbis olyan mélységben és nézőpontból, ahogy Bagdy Emőke teszi biztosan nem.

A lelki egyensúlyunk fitten tartásához nem kell semmi extra beruházás, nem kell speciális felszerelés, nem kell pénz, mindössze a lelki jóllét igénye kell, és odafigyelés arra, hogy öt alapvető dolog: kacagás, kocogás, lazítás, érintés és segítés része legyen az életünknek. Bagdy Emőke kifejti a részleteket az egyes fejezetekben.

Én a magam részéről nagyon örülök, hogy meghallgattam ezt a könyvet, és biztos vagyok benne, hogy el fogom még olvasni írott formában is. Csak ajánlani tudom.

Amúgy nekem még új élmény ez a hangoskönyvezés. Évekkel ezelőtt egyszer próbálkoztam már vele, de akkor olyan rossz élmény ért, hogy teljesen elvette a kedvem. Az Alíz Csodaországban-t kezdtem el hangoskönyvben a MEK-ről. Nem emlékszem már, hogy az első fejezeten túljutottam-e, de arra igen, hogy nagyon rossz minőségű volt, még azt is hallani lehetett a felvételen, amikor a narrátor lapozott egyet. A mélypont az volt, amikor egy kijelentő mondat közben, két szó között felsóhajtott. Akkor mondtam azt, hogy ebből inkább nem kérek, még Laura sem tudott meggyőzni.

A változást az mp4 lejátszóm hozta. A minap eltűnt róla majdnem minden zeném, és le kellett formáznom a kicsikét, valamint újratelepíteni a csodálatos Songbird programot. A program telepítése közben a kezembe került a lejátszó felhasználói kézikönyve, és volt egy fejezet benne a hangoskönyvekről és az Audible oldalról, ami a legfrissebb könyvek hangoskönyv kiadásaival jóval vonzóbb, mint a MEK. Akkor döntöttem el, hogy adok még egy esélyt ennek, hátha megszeretjük egymást, ami nem lenne rossz, mert akkor tudnék olvasni és hímezni egyszerre:) Ahogy az Audible Instagram oldalán láttam, más kézimunkázóknál is a hangoskönyv vágta el a gordiuszi csomót, és előszeretettel tesznek fel képeket az alkotásaikról #donewhilelistening címkével. Én karácsonyfadíszen ügyködtem közben.

Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy a hangoskönyvek mennyire szöveghűek. Tényleg az egész könyvet felolvassák vagy vannak kihagyások?

Farkas Lívia: Ennél zöldebb nem lesz

2012. márciusában jártunk, amikor egyik szombat délután pihenésképp kedvenc blogjaimat nézegettem. Az egyik blog linklistájában akadtam rá az urban:eve életmód blogra, ami rögtön kedvencemmé vált. Lelkesen bele is vetettem magam a FlyLady Programba, amit ugyan nem csináltam végig, de több pontját sikerült beépítenem a mindennapokba, valamint a mai napig szívesen kanyarodok vissza hozzá, ahogy az oldalnak is rendszeres olvasója vagyok azóta is. Nagyon magával ragadónak és inspirálónak tartom azt a pozitív, örömkereső, életigenlő szemléletet, és a rendszerezettséget, letisztultságot, ami az oldalból árad.

A napi bejegyzések követése mellett külön öröm volt számomra, amikor megtudtam, Viának könyve jelenik meg Ennél zöldebb nem lesz címmel. Ez 2013 nyarán történt, és a megjelenést követően azonnal el is olvastam a könyvet. A mai napig tisztán emlékszem, milyen jó volt olvasni, sok szituációban magamra ismertem, és úgy éreztem, végre valaki használható ötleteket, eszközt ad ahhoz, hogy a számomra szükséges változtatásokat megtegyem, ugyanakkor megerősített abban is, hogy alapvetően jó úton járok. Akkor elég volt elolvasni a könyvet, hogy lendületet adjon az elkövetkező hónapokra, majd egy évvel később éreztem, itt az ideje újra elővenni.

Tematikáját tekintve a könyv az alábbi fejezetekre tagolódik:

Bevezető, avagy ki ez és mit akar?
1. fejezet: Mihez kezdjek?
2. fejezet: Hagyd ott a pocsolyádat!
3. fejezet: A nagy kifogáslista
4. fejezet: Tűzd ki a célod!
5. fejezet: Csinálj helyet!
6. fejezet: Tedd rendbe az idődet!
7. fejezet: Maradj lendületben!
8. fejezet: Külső-belső befolyások
9. fejezet: Üdv a padlón, már vártunk!
10. fejezet: Vége van! És most?
Köszönetnyilvánítás

Az egyes fejezeteken belül több gyakorlat is található. Az egész könyv hangvétele nagyon közvetlen és barátságos, de ahogy nekilátunk a gyakorlatoknak, szabályosan megelevenedik a könyv, és valódi párbeszéd alakul ki önmagunkkal. Legalábbis én is így éreztem, amikor beleástam magam a gyakorlatokba. Nem sajnáltam az időt semmire, nem az volt a lényeg, hogy gyorsan elolvassam megint, hanem kedvem és szabadidőm szerint haladtam, és végigcsináltam a gyakorlatokat, mind egy szálig. Nem akármilyen élmény volt! A legnehezebb gyakorlat számomra a "Gratulálok, milliomos vagy!" volt, amelynek keretein belül el kellett képzelni, hogy korlátlan mennyiségű pénzem van, amit arra költök, amire csak akarok. Nagyon egyszerűnek hangzik, de amikor először nekiálltam, bizony megküzdöttem magammal rendesen, mire fel tudtam sorolni a vágyaimat. Nem azért, mert nem voltam ötleteim, hanem egy belső gát, illedelmesség, józanság tartott vissza. Túlgondolkodtam és moralizáltam, ahogy Via mondaná. Viszont amikor ezen túljutottam, olyan mértékben szabadultam fel, és lettem őszinte magammal, hogy minden olvasónak szívből kívánom, csinálja végig a gyakorlatokat! Olyan szemléletváltást eredményez ez a könyv, olyan szinten felszabadító, inspiráló, olyan kommunikációt, őszinteséget indít be saját magunkkal szemben, hogy az hihetetlen. Én sem hinném el, ha nem a saját bőrömön érezném a változást. De érzem, minden nap érzem, és csak megköszönni tudom Viának, hogy időt és energiát nem sajnálva elindította a blogját és megírta a könyvét is. Olyan jó, hogy van ez a könyv, mert annyi, de annyi dolgot tanultam magamról, és ugyan még van hová fejlődni, és abban is biztos vagyok, hogy nem utoljára olvastam az Ennél zöldebb-et, de tudom, hogy bármikor elővehetem újra, és máskor is meg fogom találni benne azt a segítséget, amire éppen szükségem lesz.