Garay Zsuzsanna: Találkozások

Hosszú regényeket megszégyenítően magával ragadott ez az alig 150 oldalas kisregény. Tizennyolc véletlen találkozás, az elérhetetlen, titokzatos egyik, és a mindig rendelkezésre álló, nem kellő másik. Vágy, inspiráció, gondolatok. Az ilyen típusú "kapcsolatokban" a felek mint a zár meg a kulcs: illeszkednek, és az egyik minden további (erőfeszítés és folytatás) nélkül megnyitja a másikat, szabad folyást engedve érzelmeknek, önismeretnek. A tragédia, hogy a zár nem hat a kulcsra.

Imádom az ilyen történeteket és Garay Zsuzsanna nagyon jól ír, olvastam volna még tovább is. Olvassátok el.

Olyan rendszertelen találkozások sorozatáról szól ez a könyv, amiket nem terveztek meg előre, nem egyeztették a helyszínt, az időpontot, csak úgy megtörténtek. Az író felidézi a találkozásokat, hogy megértse, mi is történt valójában. Minden egyes találkozás után új színben látjuk az író szerelmét. Valahányszor az elbeszélő azt hitte, hogy egy lépéssel közelebb került a lány titkához, mindig kiderült, hogy csak egy festett maszkot látott, és nem a valódi arcot. A kiragadott mondatok sablonosak önmagukban, el kell olvasni az egész történetet ahhoz, hogy kirajzolódjon az igazi arckép.

Ki lennék?

PuPilla kérdésére válaszolva, három szereplőt választottam arra a kérdésre, hogy

Melyik általad olvasott könyvben vállalnál szerepet, ki lennél és miért?

PuPillához hasonlóan elsőre nekem is a Harry Potter könyvek ugrottak be. Azt hiszem a legtöbb embert valamilyen formában vonzza ez a mágikus világ. Nagyon szívesen kipróbálnám a roxforti varázsló életet, na meg a vajsört (vajsör híján Werther's Originalt szoktam eszegetni HP olvasás közben, de legutóbb - tudjátok, amikor kinevettek - nem kaptam -.- ), de a sütőtöklé ellen sem lenne kifogásom. Legszívesebben Hermione vagy Ron lennék, Harry semmiképp.

Miss Marple is szívesen lennék. Nagyon élvezném a nyomozásokat. Imádnám. Poirot-t is szeretem, de ő olyan kényeskedő, hogy nem azonosulnék vele. Miss Marple viszont aranyos:)

Nem könnyű bevallani, de Bella is lennék. Bár a karakter és jómagam között nem nagyon vélek közös vonást felfedezni, ráadásul a vámpír körítés sem vonz, de Edward miatt lennék a helyében: szeretnék én is ennyire szeretni valakit, úgy, hogy nem csökkennek az érzelmeim, nem bizonytalanodok el, nem unom meg, nem ábrándít/ábrándulok ki, és ez fordítva is igaz.

Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka

"A könyv szereplői, akik ugyanolyan valóságosnak tűntek a szememben, mint a levegő, amelyet belélegeztem, magukkal ragadtak, és végigvonszoltak egy kalandokkal és rejtélyekkel teli alagúton, melyből eszem ágában sem volt megszökni. Nem tudtam kivonni magam a történet varázsa alól, lapról lapra követtem őket, amíg csak fáradt tekintetem az utolsó oldalra nem siklott."

Carlos Ruiz Zafónnál jobban nem tudom megfogalmazni, én is így éreztem magam. Hihetetlenül bensőséges élmény volt olvasni, olyan érzés, mintha egy puha és meleg pléd takarna, ami alá mindig jó bebújni. A terjedelme (~ 600 oldal) is igen kellemes - mondjuk én szeretem a hosszabb műveket, amiket egy hétig is olvasok akár, úgy, hogy 60-80 oldalt olvasok naponta, és ha még tetszik is, az csodálatos -, szerencsére Zafón nem sajnálta a papírt, hagyta életre kelni és saját ütemében kibontakozni a történetet.

Ami a szereplőket illeti, véleményem szerint egy szereplőről, Fermínről mondható el, hogy igazán kidolgozott a karaktere, nekem ő a személyes kedvencem is,  de a többieket is igyekezett valamiféle egyedi attribútummal ellátni a szerző, amit szintén csak értékelni tudok.
Sokan írták, hogy a Szél árnyéka egy izgalmas krimi, szerelmi történet, de nincs híján a misztikumnak sem. Ezen kívül gyönyörű a nyelvezete, és kikiáltották szépirodalomnak, amivel egyet is értek. (A fenti borítót azért szeretem, mert annyira illik Carlos Ruiz Zafón stílusához.) Viszont ami engem illet, tartózkodnék a műfaji kategorizálástól, mert számomra valahogy túl nagy elvárásokat támasztanak ezek a nagy szavak, ezzel szemben a történetre azt mondanám, nyomozás egy különös-különleges író után. Rejtély, de még mindig azt mondom, hogy a krimi Agatha Christie-nél kezdődik.

Nagyon szeretem ezt a könyvet, legszívesebben már most újra is olvasnám (de hát ugyebár azon vagyok, hogy nullára redukáljam a jelenlegi olvasmányaimat, mielőtt az itthon várakozó inkább meg sem mondom hány könyv közül elkezdeném valamelyiket). Így érezhették magukat Dumas és Hugo korabeli olvasói. Jó, hogy minden században vannak ilyen írói.

Barcelona csendes óvárosának szívében hatalmas épület áll. Az ódon palota falai különös labirintust rejtenek: ez az Elfeledett Könyvek Temetője. 1945 egyik ködös júniusi hajnalán egy megözvegyült könyvkereskedő kézen fogja kisfiát, és miután megesketi, hogy mindarról, amit látni fognak, soha senkinek nem beszél, magával viszi a titokzatos épületbe. Azt azonban egyikük sem sejti, hogy a látogatás az akkor tízéves Daniel Sampere egész életét gyökeresen megváltoztatja majd.

Carlos Ruiz Zafón a világ egyik legismertebb írója. A szél árnyéka hatalmas nemzetközi sikert aratott, több, mint negyven nyelven jelent meg. Az író páratlan hangulatú, szépséges, érzelmes és filmszerű regényével olvasók millióit hódította meg világszerte. Regényei valóságos labirintusok, tele titokkal, szenvedéllyel és a könyvek iránti sosem múló szerelemmel.