Rácz Zsuzsa: Nesze Neked Terézanyu!

Rácz Zsuzsa. Terézanyu. Néhány évvel ezelőttről vannak róla emlékeim. Rémlik, hogy szerettem Rácz Zsuzsa stílusát, és az is, hogy mennyire zavart a brit-magyar párhuzam Bridget Jonesszal. Sokáig egyáltalán nem is voltam kíváncsi a folytatásra. Először nyár elején inogtam meg, amikor egy üzletben megláttam 399 forintos áron. Akkor még ellenálltam. De amikor két hónappal később még mindig megvolt, betettem a kosaramba, mondván: mit veszíthetek?

Nagyon is sokat veszíthettem volna! Megfosztottam volna magam egy nagyon jó olvasás élménytől, mert nagyon jó volt ezt a könyvet olvasni. Rácz Zsuzsa nagyon jól ír. Nem bírtam megállni, hogy ne olvassam a könyvet. Annyira jó a stílusa. Annyira lendületesen és tartalmasan ír, látszik, hogy ő jó ebben, egyáltalán nincs erőlködésszaga a sorainak. Számomra hatalmas pozitívum, hogy a "szingli-vagyok-pasi nélkül is megállom a helyem-de jajj, miért nem kellek én senkinek" problémakörén átléptünk, ez már inkább az én-keresés és a hogyan tovább krónikája. Egy könyv arról, hogy miként lesz egy nőből Terézanyu, és hogyan talál vissza a nőiségéhez, hogy egyes családtagok milyen kitartó munkával ássák alá az önbecsülésünket, és hogy lehet ezen túllépni. Egy csodálatos fejezet egy csodálatos, irodalmár nagymamáról, és Indián:)

(Személyes véleményem: Rácz Zsuzsában minden megvan ahhoz, hogy jó író legyen, de az az érzésem, hogy egyelőre még terápiás céllal ír. Szeretem az önéletrajzi ihletésű regényeket, de remélem olvashatunk másmilyen műveket is tőle!)

U.i.: Könyv nem esett még így szét a kezemben! Hogy lehet így kötni egy könyvet?

Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták

Gerald Durrell Családom és egyéb állatfajták című művét a "Csökkentsd a várólistádat 2011" esemény keretein belül olvastam el.

Bevallom őszintén, amikor nyári olvasnivalót kerestem, nem úgy terveztem, hogy egy könyvet fogok elolvasni egész nyáron. Na jó, túlzok... de tény, hogy sokáig tartott, mire elolvastam. Talán amiatt tudtam könnyen le-lerakni, mert tulajdonképpen nem is annyira regény, mint inkább a Durrell család öt éves korfui tartózkodása során szerzett felfedezések, élmények megörökítése, sok leírás és anekdoták.

Gerald Durrell írásából úgy árad a természet, az élővilág szeretete, hogy a természetismeret tankönyvek mellett minden kisdiáknak olvasnia kellene az ő leírásait, és nem lennének olyan emberek, akik nem szeretik az állatokat!

A családi jelenetek pedig... ennyi lököttet egy rakáson! Nem tudom, hogy a leírt történetek tényleg megtörténtek-e, de nem lehetett kibírni röhögés nélkül!

Az egész mű könnyed és szórakoztató, de ennek ellenére a nyelvezete csodálatosan kidolgozott. Részletgazdag és kidolgozott, jó olvasni. Egy igazi irodalmi mű, amire ha ráhangolódtam, vitt magával, repített - csak mivel klasszikus értelemben vett cselekménye nincs, nekem néha nehezemre esett ráhangolódni. Főleg az első és az utolsó harmada tetszett. Nagyon jó, hogy az író az utolsó oldalakra tartogatott történeteket, folyamatosan megnevettetett, és úgy csuktam be a könyvet, hogy ez nagyon nagyon jó volt! :)

Az Olvasás 7 Hete VII. - Változnak az évszkok... és az olvasási szokások

Legkésőbb múlt vasárnap illett volna megszületnie az utolsó heti bejegyzésnek, de nem jött össze. Az utóbbi hetekben nem érünk a családi tennivalók végére, másrészt igyekszünk kihasználni, amíg jó idő van, és bográcsozhatunk barátokkal, horgászhatunk, mártózhatunk a Balatonban, vagy kerékpározhatunk. A hideg, esős idő beköszöntével úgyis megint többet fogunk olvasni :) Nem szaporítom tovább a szót, térjünk rá a témákra.

- Olvasási szokások változása

Az olvasási szokásaim nagyon megváltoztak, mióta rátaláltam a Moly.hu-ra. Ahogy már korábban írtam is erről, most is csak azt tudom mondani, hogy kitárult a könyvvilág, mióta tag vagyok. Korábban gyakorlatilag azon szerzők műveit kerestem, akiket felkapott a média. Mára sokkal nyitottabb lettem, olyan műfajokba is belekóstolok, amiknek korábban esélyt sem adtam volna, és persze az én olvasmányaim közé is be-becsúsznak hype-olt könyvek, de összességében pont a felkapott művekkel szemben lettek fenntartásaim.

Még mindig hagyományos könyveket olvasok, bár kezdek nyitni az e-book-ok felé. Hangoskönyvvel próbálkoztam már, de nem mondhatnám, hogy szokásom hangoskönyvet hallgatni.

- Olvasási szokások: hol, mikor olvas szívesen? (otthon, tömegközlekedésen, parkban, erkélyen, reggel, délben, este, stb.)

Legszívesebben esténként az ágyban olvasok, lefekvés előtt, ha tehetem legalább egy órán keresztül. Azonban bármikor képes vagyok olvasni, a párom meg is szokta jegyezni, hogy ha van két szabad percem, már olvasok. Egyértelmű, nem? Miért, van, aki nem?

Viccet félretéve nem vagyok válogatós, egy dologhoz ragaszkodom: csend és nyugalom legyen. Ha egy mód van rá még zene se szóljon, nemhogy tévé menjen, vagy beszélgetés, mert ezeket nem mindig tudom kizárni, és felbosszant, hogy nem tudok odafigyelni a könyvemre.

Az előző tanévben Kaposvárról bejártam Pécsre busszal. Ez idő alatt tökélyre fejlesztettem a buszon olvasás képességét.

Nyáron sokszor olvastam a szabadban, legutóbb ma, a tókaji parkerdőben. Szeretek olvasni, bárhol, bármikor.

Az Olvasás 7 Hete VI. - Kontrák és irodalom órák

Az utolsó hét utolsó napján akkor közzéteszem a 6. körhöz kapcsolódó gondolataimat...

Klasszikusok kontra kortárs irodalom

Körülbelül egy éve nem olvastam klasszikus irodalmat, pedig szeretem a klasszikusokat is. Azaz, időről időre érzem a késztetést, hogy klasszikus irodalmat olvassak. Az más kérdés, hogy a késztetést mostanában ritkán követik tettek.

Szeretem a klasszikus irodalmat, mert talán ez tud a legjobban kiszakítani a jelenből. Izgalmas időutazás a múltba, keserédes elvágyódás egy régvolt világba, egy a maihoz képest nyugodtabb világba.

Ugyanakkor pontosan emiatt egy klasszikus műre több időt is kell szentelni, mint egy kortárs alkotásra, hiszen általában lassabb, ízesebb, részletgazdagabb az előbbiek nyelvezete, más a történet lüktetése. Egy időben sokat olvastam Jókait, mindig nyári szünetben, esténként elmélyülve a regényekben, mert vannak művek, amiket nem lehet két rohanás között öt percre felcsapni.

Meggyőződésem, hogy klasszikus műveket öröm és élvezet olvasni, de nem mindegy, milyen életkorban olvassuk. Nem biztos, hogy egy 18 éves vagy még fiatalabb emberkének - mégha tanulós illetőről is van szó - van olyan kiforrott gondolkodása, hogy megértse, átérezze a klasszikus regényeket.
Én lassan 23 éves vagyok, de még mindig úgy érzem, bizonyos művekre nem vagyok még elég érett. Például a nagy orosz művek kifogtak rajtam. Nem mondom, hogy rosszak, de nem vagyok még elég türelmes ahhoz, felvegyem az orosz klasszikusok ritmusát (lelassuljak hozzájuk).

Magyar kontra külföldi irodalom, avagy miért félünk egy-egy magyar/külföldi író művétől?

Ennek szerintem nincs más oka, csak annyi, hogy a külföldi írók művei körül több felhajtás van, mint a magyar szerzők művei esetében. Egy külföldi író műve sokkal több olvasóhoz jut el, mert az országnak is nagyobb a lakossága, mint Magyarországé. Egy-egy friss, külföldi mű már megjelenésekor ngyobb nyilvánosságot kap, mint a magyar íróké, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy menyivel gyakrabban készül belőlük filmadaptáció. Szóval akárhogy is nézzük, szélessebb közeghez jutnak el a külföldi művek. Persze nem ártana tisztázni, hogy külföld alatt mit értünk. Én főként az angol-amerikai, francia és olasz irodalmat, mert valljuk be, egy ismeretlen kazahsztáni, belga vagy honolululi szerző műve bármennyire is külföldi, számomra sokkal kevésbé bizalomgerjesztő, mint a többi.

Hogy miért félünk egy-egy magyar szerő művétől? Mert a - bántás legkisebb szándéka nélkül - magyar reklámszakembereknek különös érzéke van ahhoz, hogy a hitvány ponyvára hívja fel a potenciális olvasók figyelmét, míg az igazán értékes alkotások a könyvesboltok polcain bújkálnak, és csak a véletlennek, vagy a Molynak közönhetően kerülnek be a köztudatba. 

Az iskolai irodalomórák bátorítanak vagy tántorítanak? Miért olvasnak egyre kevesebbet a fiatalok? Ön mit olvastatna az ifjúsággal?

Első gondoltom: az iskolai irodalomórák tántorítnak. Kezdve onnantól, hogy első osztálytól erőltetik a hangos olvasást, ami jó, ha z adott kisgyerek gyorsan tanul, és nem kell megszenvednie minden egyes kibetűzött szóért úgy, hogy teljesítményét rögtön összevetik az osztálytársakéval, és sokszor kudarcélményt élnek át a gyerekek.

Azonban elsősorban nem az iskola okolható azért, hogy olvasnak-e a fiatalok, hanem a szülők, nagyszülők, akikkel a gyermek élete első hat évét tölti. Ebben a hat évben alapozza meg a szülő a gyermek nyelviségét, hiszen tőle tanulja a szókincset, az artikulációt. Nem egy, nem két diszlexiás-diszgráfiás kisgyereknél visszvezethető a probléma a nem kommunikatív szülőre. Például anyuka keveset beszélt a gyermekéhez, nem is választékosan tette... Nagy mértékben befolyásolja a fiatalok olvasási szokásait, hogy lát-e otthon könyveket, olvasó szülőket a gyerek. Az iskolában rögtön könyvek vannak. Milyen kétségbeejtő lehet egy ilyen világba belecsöppenni annak, aki nem ehhez volt szokva. Milyen rémisztő lehet ez a változás!

De megkockáztatom, az iskolai irodalomórák könnyen eltántoríthatják azokat is, akik amúgy szeretnek olvasni. Ugye eleve adott, hogy mit KELL olvasni. Meggyőződésem, hogy a válogatott kötelező olvasmányok nem felelnek meg sem a gyerekek érdeklődési körének, sem érettségi szintjének. Nehezek tudnak lenni, és akkor még meg is mondják, le is diktálják, hogy a szerző mivel mit akart mondani. Ez szerintem tántorít. Erőltetett, fantáziátlan, egyáltalán nem szeretteti meg az olvasást. Persze tanítási stílustól is függ. Ma már nagyszerű kooperatív technikák vannak arra, hogy miként lehessen minél jobban bevonni a tanulót a saját tanulmányaiba. Ahol ezeket a technikákat alkalmzzák, sokkal sikeresebbek a tanórák, sokkal jobban felkeltik a tanulók érdeklődését is, gondolkodásra késztetnek és sikerélményt adnak.

A kötelező olvasmányokat nem lehet kiiktatni, de nem kell felháborodni, ha a fiatalok mást olvasnak. Hadd olvassanak, hadd jussanak el odáig, hogy maguktól akarjanak elolvasni valamit!

Az Olvasás 7 Hete V. - "Az vagy, amit olvasol"

Az Olvasás 7 Hetének aktuális fordulója két szempontból is rendkívüli. Egyrészt nem utólag nyilatkozom a kérdésekről, másrészt ezen a héten csak egy téma fogott meg.

„Az vagy, amit olvasol”, azaz lehet-e valakinek a személyiségére következtetni az olvasmányai alapján? 

Régebben úgy gondoltam, alapvető következtetéseket lehet levonni egy ember személyiségéről az olvasmányai alapján. Ezt értsétek úgy, hogy könnyen estem abba a hibába, hogy a saját ízlésem, az általam értékesnek ítélt könyvekkel vetettem össze mások könyvespolcát. Ebből kifolyólag hajlamos voltam - nem szép dolog, nem is vagyok büszke rá - mások ízlését az enyémhez képest jónak vagy rossznak értékelni.

Nem tudnám megmondani, hogy mikor és mi változtatta meg a hozzáállásomat, de már nem vagyok ilyen.

Ha irodalomról beszélgetek valakivel, mindig arra gondolok, milyen nagy és sokszínű a világ, és mindenkinek megvan a maga ízlése, ami nem jobb vagy rosszabb az enyémnél, egyszerűen csak más. Hasonló a hasonlónak örül, azonos érdeklődésű körű emberrel beszélgetni könnyű és kellemes, hiszen mintha saját jó ízlésünket erősítené meg a másik. Viszont ha az enyémtől eltérő ízlésű valakivel beszélgetek, kíváncsivá tesz, hogy őt mi fogta meg abban az adott műben, mit adott neki. Miközben látszólag könyvekről beszélgetünk, valójában a személyiségünkről is szó van. Miért olvas valaki irreális, bugyuta szerelmi történeteket, miért szeret egy másik ember lélekboncolgató történeteken merengeni. Milyen intelligens és fantáziadús az, akit rendre az összetett, kirakós detektívregények vonzanak, vagy aki bele tudja képzelni magát egy sárkányokkal és mindenféle természetfeletti lényekkel teli világba.

Igen, azok vagyunk, amit olvasunk. Igen, lehet az olvasmányaink alapján a személyiségünkre következtetni, de nem szabad ez alapján senkit meg/elítélni, az olvasmány mögé kell nézni, meglátni az embert. A személyiség változik, fejlődik, így az olvasmányok is változhatnak :)

Az Olvasás 7 Hete IV. - Védőbeszédek, interjúk és egy kis promóció

Ezekről a témákról a múlt héten kellett volna írnom, de annyi baj legyen!

Védőbeszéd a szépirodalom/szórakoztató irodalom mellett

Kétségtelen, lehet védőbeszédet mondani a szépirodalom és a szórakoztató irodalom mellett is, csak nem biztos, hogy érdemes, hiszen nem kell, hogy versenyezzenek egymással. A változatosság gyönyörködtet, és attól függetlenül, hogy lelki alkatunktól függően szívesebben olvasunk szépirodalmat vagy szórakoztató irodalmat, gondolom olykor-olykor mindenkinek jól esik egy kis kalandozás irodalom-birodalomban.

Ami engem illet, alapvetően szépirodalmi beállítottságúnak tartom magam. Ha egy regénynek nem elég igényes a nyelvezete, gyenge a karakterábrázolása, és nincs katarzis élményem, hiányérzetem támad, legyen bármennyire jópofa vagy eseménydús a történet.

Egyébként arra lennék kíváncsi, hogy ki vagy mi határozza meg, hogy mitől lesz egy könyv szépirodalom vagy szórakoztató irodalom? Számomra abszolút minőség kérdése az egész. Bár nem mondhatom, hogy nagy fantasy rajongó lennék, de mióta molyolok, sokkal nyitottabb lettem a különböző műfajok iránt. Ennek köszönhetően ismerkedtem meg a Csodaidőkkel, ami számomra igenis egy komoly szépirodalmi alkotás, mert nemcsak egy szórakoztató jövőben játszódó történet, hanem igen komoly mondanivalót is megfogalmaz egy fantáziadús, részletgazdag környezetbe ágyazva.

Amondó vagyok, hogy legyünk nyitottak és olvassunk minden műfajból, amit csak tetszik, lelki alkatunk, igényeink szerint, hisz ahogy Rory Gilmore is megmondta, az "olvasást magányos tevékenységnek tartom", a lényeg, hogy személyes, bensőséges élményt nyújtson. Nem kell senki elvárásainak megfelelni, olvassa mindenki azt, ami neki tetszik!

Ha a kedvenc írójával/íróival készíthetne interjú, ki lenne/kik lennének a kiválasztott(ak)?

Hm, érdekes kérdés. Először valóban majdnem felsoroltam a kedvenc íróimat (Szabó Magdát, Anna Gavaldát), de aztán rájöttem, nem biztos, hogy feltétlenül velük találkoznék. Hogy miért nem? Mert őket szeretem, kedvelem, valamilyen szinten hasonlóan gondolkodhatunk. Ha már interjút készítenék egy íróval, olyasvalakit választanék, akivel akár még vitatkozni is tudnék. Így a választásom Audrey Niffeneggerre, Guillaume Musso-ra és Carlos Ruiz Zafónra esett. 

Például Audrey Niffeneggerrel nagyon szívesen beszélgetnék arról, hogy honnan veszi a regényeihez az ötleteket, és hogy a szereplői megalkotásakor mennyire kerül közel a karaktereihez. Igen, arra lennék kíváncsi, hogy hogy képes olyan sorsra juttatni szerencsétleneket, amilyenre szokta.

Guillaume Musso és Carlos Ruiz Zafón akár együtt is érkezhetne hozzám. Mindkettejüktől ugyanazt kérdezném: hogy egy alapvetően nem tehetségtelen író miért váltja aprópénzre a tehetségét, és elégszik meg azzal, hogy kisebb-nagyobb különbségekkel persze, de nagyjából ugyanazt az egy történetet írja meg újra és újra, nem riadva meg a közhelyek és giccses megfogalmazások vég nélküli felhasználásától.

A Moly.hu könyves közösségi oldal népszerűsítése

Közel másfél éve napi rendszerességgel molyolok. Mióta rátaláltam erre az oldalra, kitárult a könyvvilág. Nagyon-nagy és gazdag könyvadatbázis, őszinte és hasznos olvasói értékelések. Szerintem nagyon jó, hogy ez az oldal létrejött, mert előtte - de talán ez összefügg az életkorommal is - a kötelező olvasmányként feladott klasszikusok és néhány promotált szerző - például Nick Hornby, Paulo Coelho, Helen Fielding, Tisza Kata és Rácz Zsuzsa - jelentette AZ IRODALMAT. Azóta tudom, hogy ők csak a jéghegy csúcsáról integetnek, és érdemes mélyebbre ásni.

Ezen kívül saját tapasztalatból tudom, hogy ez a közösségi oldal képes kilépni a virtuális valóságból, és lehetséges addig ismeretlen emberekkel valós találkozásokat is megejteni.

Szóval a moly nagyon jó dolog. (Csak rendkívül addiktív.)

Az Olvasás 7 Hete III. - Értékelés és könyvválasztás

Mi alapján értékel egy könyvet?

Egy ideig a Molyon használatos ötcsillagos rendszerben értékeltem az olvasmányaimat, de mostanában inkább a szöveges értékelést preferálom. Hogy mi ennek az oka? A szubjektivitás. Az, hogy észreveszem magamon, hogy nem tudom érzelemmentesen értékelni az olvasmányaimat. Hogy olykor hiába látom, hogy egy-egy regénynek milyen erényei vannak irodalmi szempontból, valamiért mégsem tudom megszeretni. Miként értékeljem ilyenkor? Adjak sok csillagot, mert tényleg egy értékes művet olvastam, habár valószínűleg nem olvasnám el még egyszer, vagy adjak kevesebbet, mondván, hogy szép és jó, de valahogy nem érintett meg, ugyanakkor egy Twilight-ot értékeljek öt csillagra, mert valamikor imádtam és évente háromszor elolvastam? Vagy olyan is volt már, hogy egy mű azért okozott csalódást, mert a fülszövege vagy egy-egy elejtett mondat miatt kialakult bennem egyfajta kép arról, hogy mit fogok olvasni, és a regény, novella, az igazi, ehhez képest más volt. Ilyenkor sem lehet objektív értékelést adni, mert talán nem ártana újra, az elvárásokat levetve, önmagáért elolvasni az adott irományt.

És még egy dolog, ami a szöveges értékelés felé visz. Amikor olvasok, az adott történet, szöveg az éppen aktuális lelkiállapotomra, személyiségemre hat, attól függően hat vagy nem hat, amilyen éppen vagyok. Vannak művek, amikre meg kell érni, és vannak olyanok, amikből kinő az ember, vagy egészen egyszerűen csak másként értékeli, értelmezi, ahogy telik az idő. Nem olyan konstans dolgok ezek, és érdekes felfedezni ezeket a különbségeket. 

Mi alapján választja ki a következő olvasmányát?

 A következő olvasmány kiválasztása sokszor nem könnyű. Míg más lányok tanácstalanul állnak a szekrényük előtt, hogy mit vegyenek fel, én a könyvespolc előtt szoktam ugyanezt tenni. Mióta Molyolok, rengeteg könyv került a látókörömbe, és persze mindet el akarom olvasni, de azonnal, illetve az új könyveket is rögtön begyűjteném. Most már annyira nem, de volt egy ilyen időszakom. Azóta lenyugodtam kicsit, és igyekszem odafigyelni arra, hogy hangulatomnak megfelelő olvasmányt válasszak. A dolog még nem működik tökéletesen, mert sok eseményre is feliratkoztam, de érdekes módon feliratkozni könnyebb volt, mint teljesíteni ezeket a vállalásokat. Lelki szemeim előtt gyakran megjelenik a várólista csökkentő esemény, de még mindig nem jött meg a hangulatom a kiválasztott könyvekhez. Többször megfordul a fejemben, hogy nem vállalok be több eseményt, mert mintha adna egyfajta kötelező jelleget az olvasásnak, és parancsra semmit nem jó csinálni. Tudom, senki sem kényszerít az események bevállalására, nem is azért mondom, de néha úgy vagyok vele, hogy hagyok minden eseményt és várólistát a csudába, sőt, talán a könyves blogokat is úgy kellene olvasnom, hogy mindig csak egy-egy bejegyzést elolvasni, ami az általam olvasott könyvhöz kapcsolódik. Nem tudom más is érez így?

Az Olvasás 7 Hete II. - Könyvbeszerzés, e-book és sorozatok

Könyvtár vagy könyvvásárlás?

Mindkettő.

Emlékszem, mekkora élmény volt, amikor körülbelül kilenc éve elkísértem Apukámat a Kaposvári Megyei és Városi Könyvtárba, és átvehettem az olvasójegyemet, amivel már a felnőtt részlegről is kölcsönözhettem könyveket. Akkoriban nem nagyon engedhettük meg magunknak, hogy gyakran vegyünk könyveket, általában a kötelező olvasmányok voltak azok, amikből beszereztünk saját példányt, főként az Európa Diákkönyvtár sorozatból, de messze nem az összeset. A hiányzókat könyvtárból szereztem be, ahogy a többi olvasmányomat is. Nagyon szeretem a könyvtárakat, legeslegjobban a kaposvárit. Jóllehet a pécsi egyetemi könyvtáraknak is hatalmas állománya van, mégis sokszor előfordult, hogy nem volt kölcsönözhető példány az éppen kellő könyvből, és ezeket rendszerint mindig megtaláltam a kaposvári könyvtárban. Ezen kívül a friss megjelenésű könyveket is hamar beszerzik. Minden évben meghosszabbítom a tagságomat, elképzelhetetlen lenne nem járni könyvtárba.

Az utóbbi 3-4 évre jellemző, hogy elkezdtem gyarapítani a saját magánkönyvtáramat. Eleinte Anyáék könyvei közül válogattam ki néhányat, amikről úgy gondoltam tetszeni fognak (Agatha Christie, Szilvási Lajos), és nemes egyszerűséggel átköltöztettem őket a szobámba. Ezután apránként vándoroltak haza az újabb kötetek, Victor Hugo, Jókai Mór, Margaret Mitchell, az úgymond klasszikusok, leggyakrabban 100-200 forintért a pécsi vásárból. A könyvvásárlás másfél-két éve uralkodott el rajtam, és nagyban összefügg a Moly felfedezésével. Mentségemre szóljon, hogy teljes áron sosem veszek könyvet, és eléggé meg kell legyek zuhanva lelkileg ahhoz is, hogy hirtelen felindulásból vásároljak. Szeretem látni a könyveimet a polcon, időről időre le szoktam venni egyiket-másikat, fellapozgatom a kedvenceimet, viszont nagyot tudok csalódni, amikor egy-egy piedesztálra emelt könyv számomra egyszer olvasós kategóriájúnak bizonyul. Emiatt igyekszem jobban megválogatni, hogy mit veszek meg. Mostanában a felhalmozott, de még el nem olvasott könyveimet olvasom, lévén az egyetemen végzett, de még álláskereső moly anyagi helyzete, na meg a befogadókészség hiánya nem teszi lehetővé a hörcsögölést.

E-book vagy könyv?

E-book téren nagyot változott a véleményem. Egy évvel ezelőtt nagyon e-book ellenes voltam, mondván, nemhogy nem utánozhatja egy könyv olvasásának, lapozásának, szaglászásának élményét, de a közelébe sem érhet egy e-book olvasón való olvasás. Aztán tavasszal, amikor ingáztam Kaposvár és Pécs között, és rendszerint olyan kötelező olvasmányaink voltak, amik vagy csak interneten keresztül voltak elérhetőek, vagy olyan nagy és nehéz kötetekben voltak, mint az Ezeregyéjszaka meséi, na akkor kimondottan elkezdtem érezni, hogy milyen jó lenne ezeket egy olyan adathordozón olvasni, ami nem teszi tönkre a szemet, nem merül le hamar, kis helyen is elfér és nem is nehéz. Szóval lelki szemeim előtt elkezdett egy olvasó képe lebegni.

A strasbourgi út során volt szerencsém kipróbálni egy FnacBook-ot és egy Kindle-t. Ha külcsín alapján választanék, egyértelműen a FnacBook-ra szavaznék, azonban a cuki, könnyed benyomást keltő olvasó egy sózsák, és nem tudom elképzelni, hogy az érintőképernyőjével hogy lehet megbarátkozni. Persze biztos össze kell szokni, de az általam kipróbált olvasó alig akart reagálni az érintésre, és össze-vissza ugrált lapozás közben. Eléggé követhetetlen volt. Ezzel szemben a Kindle tényleg könnyed, kényelmes fogni is és jó rajta olvasni. Változatlanul szokatlan, hogy lapozásnál elfeketedik a képernyő, amíg a szöveget szedi, megmondom őszintén engem egy kicsit irritál, de lehet, hogy azért, mert nem vagyok hozzászokva. Mindenesetre a közeljövőben szeretnék beszerezni egyet.

Sorozatok: olvas-e, gyűjt-e sorozatokat?

Megvan a Harry Potter sorozat, a Twilight saga, a Csodaidők tetralógia, és azon vagyok, hogy Szabó Magda teljes életműve enyém legyen. Ugyanígy vagyok Anna Gavaldával, és ha a Családom és egyéb állatfajták továbbra is olyan jó lesz, mint az első hetven oldal volt, és más műve is így levesz a lábamról, akkor esélyes, hogy őt is begyűjtöm. Meg talán Müller Pétert. De úgy kiadók sorozatai alapján nem gyűjtök semmit. Anyáéknak megvan a Világirodalom Remekei sorozat. Szégyen, nem szégyen, bármennyire is a világirodalom remekei, 90%-ukat szerintem soha senki nem fogja elolvasni. (Akkor meg minek foglalják a helyet?) Nem tudom miért van ez, de annyira irritál az a sorozat a borító anyagától és dizájnjától kezdve, hogy inkább képes lennék megvenni egy-egy remek más kiadású példányát, csak ne ezt a szúrós-bökős rondaságot kelljen olvasnom. Mea culpa... 

Milyen rendszer alapján rendezi a könyveit? (ábécérend, műfaj, sorozat, szín, szerző szerint, stb.)

Most, hogy helyhiányban szenvedek, nehéz rendszerezni a könyveket. Elméletileg műfajonként csoportosítottam őket, azon belül egy-egy szerző műveit időrendi sorrendben állítottam be. A fent említett sorozatok természetesen egymás mellett vannak, és elkülönítem a könyvtári könyveket a többiektől, illetve külön rakom a még nem olvasott könyveimet is. 

Kornis Mihály: Vigasztalások könyve

Nem csalódtam a Vigasztalások könyvében, és úgy gondolom, kimondottan jól választottam meg, mikor olvassam. Méltó folytatása volt a Szeretetkönyvnek. A könyvstop elmúltával szert kell tegyek egy saját példányra.

Az Olvasás 7 Hete I. - Az első könyvélmény(ek)

Múlt hétfőn kezdetét vette az Olvasás 7 Hete nevezetű esemény, és máris le vagyok maradva az első heti kérdésekkel. Úgy alakult, hogy lehetőségem volt egy hétre Strasbourgba utazni és látogatást tenni az Európai Parlamentben. Internetezni ez idő alatt nem igazán tudtam, és bár szépen elterveztem, hogy előre megírom a bejegyzést, nem lett belőle semmi...

Amikor összeállt a menetrend, azt gondoltam az egyik legkönnyebb kérdés az lesz, mik voltak az első könyvélményeim, illetve hogy ki adott először könyvet a kezembe. Aztán rá kellett jönnöm, hogy sem az előbbire, sem az utóbbira nem emlékszem pontosan.
Gyanítom, hogy könyvek iránti rajongásomhoz nagyban hozzájárult, hogy egész kicsi koromtól könyvek vettek körül, akár a mi lakásunkra gondolok, akár mamámékéra. Akárhová mentünk, mindenütt voltak könyvek. Már akkor is azokat lapozgattam, amikor még nem is tudtam olvasni. Ennek ellenére nem emlékszem egyetlen olyan alkalomra sem, hogy Anyukám felolvasott nekem, pedig állítása szerint szokott. Fáj, hogy pont erre nem emlékszem, mert így olyan, mintha meg sem történt volna, ráadásul ezek szerint biztos hatéves korom előtt felhagyott a meseolvasással, mert akkor már emlékeznék rá. Arra viszont emlékszem, hogy sokat jártunk könyvesboltba, rengeteg mondókás- és mesekönyvem volt, a Hetvenhét magyar népmesétől elkezdve Benedek Elek meséin keresztül a Disney könyvekig, Grimm, Andersen, Mindennapra egy mese és még hosszan sorolhatnám.

Valamiért nagyon megmaradt bennem, hogy a mamáméknál volt egy régi Kincskereső kisködmön, pontosan ezzel a borítóval:

Elég csak ránéznem erre a könyvre, és máris látom magam előtt mamámék lakását, a szekrényeket, polcokat, érzem az illatokat, még azt is, hogy  bökött a fotel kárpitja :)

A felsoroltakon kívül a Két Lotti és a Vuk jut még eszembe, valamint a Robinson Crusoe. Hát azzal évről évre megpróbálkoztam, de a felénél mindig beletört a bicskám... A mai napig nem olvastam még el... de talán egyszer, mert klasszikus - de nem érzem sürgősnek hozzálátni^^ Viszont az alsós olvasókönyvben szereplő olvasmányokat nagyon szerettem, egyik kedvencem egy Fifi nevű kutyáról szólt. Úgy lennék megint elsős! :)