Stieg Larsson: A lány, aki a tűzzel játszik

Komolyan féltem, hogy az Angyali játszma után nem fogok tudni könyvet venni a kezembe, de szerencsére nem sikerült ennyire elvennie a kedvem. Egy egy-két napos kihagyás után úgy döntöttem, kutyaharapást szőrével, ha már Carlos Ruiz Zafón így csúfot űz a krimiből, lássuk, Stieg Larsson mit hoz ki a Millenium Trilógia második részéből.

A Trilógia első kötetét még tavaly júliusban olvastam, de a fél év kihagyás nem okozott problémát. A főbb szereplőkre, Mikael "Kalle" Blomkvistra és Lisbeth Salanderre jól emlékeztem. Helyenként volt utalás a Tetovált lány cselekményére, de utalás alatt tényleg utalást értek, spoiler nem volt.

Stieg Larsson még mindig jól ír. Ebben a regényében is sikerült olyan témát választania, ami valóban létező probléma a világ nagy részén. Hitelességével levett a lábamról, és kárpótolt némiképp A Zafón és Guillaume Musso okozta traumákért. Végre egy szerző, akinél csak a borító skarlátvörös, a történetet nem lengi körbe a misztikum köde, és nem rohan Hollywoodba sírni, nyáladzani. Ráadásul  a hangnemet is nagyon eltalálta. Köszönet érte.

Ahogy a Tetovált lányt is, úgy ezt a könyvet is négy csillagra értékeltem a Molyon, de ahogy korábban írtam, nem olyan határozott négyes ez sem... Élvezettel olvastam, lekötött, kikapcsolt.
Ennek ellenére hullámzónak tartom a regényt. Ezúttal is vannak olyan (nem is rövid) részek, ahol nem nagyon történik semmi. Ez egyfelől jó, mert tükrözi, milyen lehet bizonyítékok után kutatni, és nem találni semmit, információ hiányában két hétig egy helyben téblábolni, tehát megint csak a történet realisztikus voltát erősíti, de... valljuk be, mi olvasók telhetetlenek vagyunk, és hitelesség ide vagy oda, unjuk az ilyen részeket, ezen kívül kriminálisak is vagyunk (én legalábbis biztosan), ha pörögtek volna az események, és két nap alatt felgöngyölítik a szálakat, akkor meg az lenne a bajom.

Ettől függetlenül azt mondom azonban, hogy megéri elolvasni és polcon tartani ezt a kötetet (is), mert az ismétlődő részektől eltekintve egyedi történetről van szó. Amellett, hogy már megint érdekes és nem várt fordulatokat tartogat, egyfajta társadalmi képet, korrajzot is kapunk. Érdemes elolvasni.

Stieg Larsson: A tetovált lány

Negyven éve történt. Az agg milliárdos elveszítette unokahúgát, akit gyermekeként szeretett. S azóta is, évről évre, valaki – mintha az őrületbe akarná kergetni – minden születésnapján emlékezteti az idős urat arra a tragikus napra… Az évek óta tartó nyomozás új lendületet kap, amikor a férfi felfogad egy vesztes sajtóper után állás nélkül maradt, rámenősnek tűnő újságírót, hogy kísérelje meg az igazság kiderítését. Hisz sokan élnek még a rokonságból, akik akkor ott voltak. A gyilkosnak köztük kell lennie… Ugyanakkor egy jó hírű magánnyomozó iroda munkatársnője rááll az újságíróra, s szinte mindent kiderít róla, ahogyan mások sem bízhatnak abban, hogy titkuk rejtve marad a kivételes tehetségű, tetovált lány előtt.

Tavaly akárhányszor könyvesboltban jártam, minden alkalommal leemeltem a polcról ezt a könyvet, elég sokáig szemeztem vele, végül hazavándorolt, mint Anyukám karácsonyi ajándéka.

Ezután itthon is sokáig csak nézegettem, mondván Anya könyve, övé az elsőbbség. Ahogy Anya dicsérte, (de - nagyon helyesen - nem árult el semmi részletet) majd bejelentette, hogy kéri a folytatást, végképp alig vártam, hogy elolvashassam. Direkt nem is olvastam véleményeket róla, nehogy valaki lelője a poént, mert azért nagyon tudok haragudni. Annyit tudtam csak, hogy tíz kötetet tervezett az író, de a harmadik rész megírása után váratlanul meghalt. Azt sem tudtam, hogy mi a Millennium, hogy egy történet bonyolódik-e három részen keresztül, vagy különállóak, de ettől volt izgalmas:)

Ami engem illet, krimik területén nem vagyok igazán járatos, ismereteim Agatha Christie regényeire korlátozódnak, úgyhogy A tetovált lány minden szempontból újdonság volt számomra. 

Igyekszem úgy összefoglalni az észrevételeimet, hogy csak annyit áruljak el, amennyit feltétlenül szükséges ahhoz, hogy reálisabb képet adjak a könyvről, mert a cím és a fülszöveg kissé tévútra visz.

A tetovált lány eredetileg Férfiak, akik gyűlölik a nőket címmel jelent meg, azonban úgy gondolták, az olvasók félreértenék a címet, és azt hinnék valamiféle önsegítő könyvről van szó. Hát nem tudom... Az angol  polcokra már a The girl with the dragon tattoo címmel került, gondolom innen ered a magyar cím is, ami megtévesztő kissé. Minden cím alapján asszociálunk a várható tartalomra, kialakul valamilyen benyomás, kép. Ebben az esetben az, hogy a tetovált lány lesz a főszereplő, ami félig-meddig igaz is, de nem úgy alakulnak az események, nem olyan sorrendben jelennek meg a szereplők, ahogy más krimikben megszoktuk, és amíg a kép összeáll (300 oldal sacc/kb.), addig nem nagyon értettem, hogy miért is ez lett a cím.

Két szálon fut a történet. Egyrészt ott van a fülszövegben beharangozott unokahúg rejtélye, másrészt egy korrupciós ügyben is folyik a nyomozás. A két szál bizonyos értelemben összefügg, egyik hozza magával a másikat, és úgy lesz teljes, kerek egész a történet, ha mindkettőt felgöngyölítik.


Érdemes úgy olvasni ezt a könyvet, mint egy sorozat részét, ugyanis a rejtély megoldása után is maradnak elvarratlan szálak Lisbeth-tel és Mikaellel kapcsolatban. Ez is egyfajta kirakós könyv, nagyon kíváncsi vagyok a darabkákra, hogy mivé áll össze végül. Arra is kíváncsi vagyok, mennyire érződik majd, hogy  Stieg Larsson több részt tervezett.

Molyon négy csillagra értékeltem a könyvet, mondván, hogy jó, de túl lehet ezen még tenni. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem olyan határozott négyes ez... A három csillagos könyvekkel úgy vagyok, hogy jó-jó, de ha kimarad, nem nagy veszteség. Ennél A tetovált lány sokkal jobb. Élvezettel olvastam, lekötött, kikapcsolt. Mikael az elejétől fogva szimpatikus volt, de Lisbethet is megszerettem, akármennyire antiszociálisnak és magának valónak tűnt eleinte.
Ennek ellenére hullámzónak tartom a regényt. Közel kétszáz oldalt kell elolvasni ahhoz, hogy megtudjunk valamit Harrietről, akire a fülszöveg alapján az egész regény épül. Úrrá lesz az emberen az izgalom, olvasná, olvasná, hogy megtudhassa mi történt, na akkor Stieg Larsson témát vált, és hosszabb ideig nem tér vissza a Harriet-szálra.
Van még egy dolog, ami egyszerre rontja és javítja az értékelésemet, de ez nem annak köszönhető, hogy Stieg Larsson rossz történetet írt volna, vagy rosszul írta volna meg. Egész egyszerűen arról van szó, hogy annyi bűnügyi sorozatot láthatunk esténként, hogy egyre több fordulatra van ahhoz szükség, hogy az ingerküszöbünk reagáljon. Így valamilyen szinten elvárás, hogy a ma látott/olvasott sztori tegyen túl a tegnapin, különben egyszerűnek vagy egyenesen unalmasnak találjuk. Meglepő fordulatok vannak a Tetovált lányban is, de úgy érzem, Stieg Larsson nem akar versengeni a többi krimivel. Ha létezik olyan, hogy realista krimi, akkor ez az, ilyen dolgok történnek nap mint nap, elég csak megnézni egy híradót. Másrészt ha egy ügyet negyven év alatt nem sikerül megoldani, akkor pont az lenne hiteltelen, ha valaki hirtelen észrevenne valamit, ami mindenki más figyelmét elkerülte, és egy szempillantásra felgöngyölítené.

Szóval el kell vonatkoztatni a szokványos krimiktől, és felfedezni Stieg Larsson világát. Érdemes egyébként elolvasni, ajánlom mindenkinek!