Guillaume Musso: Visszajövök érted

Ethan, harmincas pszichiáter, gazdag, híres, jóképű. A siker azonban nem adta könnyen magát. Ethan Boston egyik szegénynegyedében nőtt fel, és napról napra elégedetlenebb volt az életével. Születésnapján döntő lépésre szánta el magát; egy New York-i kiruccanáson kilépett addigi életéből, egy forgalmas utca sarkán örökre eltűnt legjobb barátja és menyasszonya szeme elől.

Tizenöt évvel később Ethan szédelegve ébred manhattani luxusjachtján. Egy ismeretlen, vörös hajú nő fekszik mellette. És ezzel kezdetét veszi egy rémálomszerű nap amelyeknek a végén egy kórházi műtőasztalon találja magát, három pisztolygolyóval a testében.

Vajon elkerülhető az elkerülhetetlen? Vagy minden ember életében van egy pont, ahonnan már nincs visszaút? Guillaume Musso Franciaország egyik legsikeresebb kortárs írója. Fordulatos, finom humorú (értsd: van benne egy poén) és az élet szépségébe vetett hittel teli regényeit huszonnégy nyelvre fordítják. A Visszajövök érted! páratlan utazás, amelyet végigjárva kicsit máshogy tekintünk saját életünkre is.

Így már jobb. Kicsit túlzásnak éreztem az eredeti fülszöveget. Egyszerre fényezte a könyvet, és ringatta túl nagy elvárásokba az olvasót.

Hol is kezdjem?

A regény tartalmára nem térek ki bővebben, hisz ez pont az a fajta történet, amiről nem szabad részleteket elárulni. El kell kezdeni olvasni, és hagyni, hogy alakuljanak az események.
Úgy terveztem, megpróbálom kétféle szempont alapján értékelni a könyvet, mivel biztos más élményt nyújt annak, aki először olvas Guillaume Mussótól, és mást annak, aki több regényét ismeri már. Azt gondoltam, az előbbieknek tetszeni fog, szórakoztató, izgalmas történetet kapnak, szerelmi szállal, nem várt fordulatokkal - de aztán rájöttem, nem feltétlenül lenne így, ugyanis ez a regény önmagában kimeríti az irodalmi giccs fogalmát, nem is annyira a szerelmi szállal, mert - bár elcsépelt a szituáció - vannak nagyon aranyos jelenetek, de az utolsó oldalak egy fazék forrásban lévő szirupra emlékeztetnek, amit kevergetnek, kevergetnek, az meg csak forr, és forr, majd egyszer csak elönt mindent, cuppog és ragacsos, gyomorforgatóan rózsaszín. A befejezés mellett a párbeszédek, és a főszereplő reakciója bizonyos esetekben, ami szörnyű, közhelyes és rettentően valószerűtlen.

Amikor először megláttam, hogy Guillaume Musso-t a "francia Coelho"-ként reklámozzák a borítón, teljesen felháborodtam. Három regényét is olvastam már, nem lehet egy lapon említeni Coelho-val. Ennél már csak akkor háborodtam fel jobban, amikor a Visszajövök érted olvasása közben rádöbbentem, hogy de, olyan, mint ő; azzal a különbséggel, hogy Guillaume-nál nem a szeretet a jelszó, hanem az "élj úgy, mintha minden nap az utolsó nap lenne", és zarándoklat meg vallásosság helyett van versenyfutás az idővel, meg az emberi akarat összecsap a végzettel. Ezt leszámítva pontosan ugyanolyan sekélyes, közhelyes, szájbarágós, önmagát ismétlő, erőltetett, mint Coelho.

Tovább rontja a helyzetet, hogy minden regényében ugyanazok a - jellemvonásokban szegény - karakterek köszönnek vissza: a  szegény családból származó, de felemelkedő, gazdag, ám boldogtalan orvos, a csodálatos (francia) nő, cserben hagyott gyerekkori barátok, hírnökök, gyerekek. A helyszín mindig New York. (Ez az Amerika majmolás is furcsa... Miért kell minden regényének ott játszódnia?! Írhatna végre egy Párizsosat, és választhatna más szereplőket... Ennél rosszabb úgyse lenne... ) Az időjárás mindig a drámai hatás fokozását szolgálja (utalnék itt az irodalmi giccsre újfent)... Az este kínomban összeírtam az eddigi négy regény szereplőit, ki mit csinál, kivel mi történik... Van különbség, igaz, nüansznyi, de van. Más kérdés, hogy ha nem gondolkozom el rajta, azt mondom, ugyanazok a karakterek... 
Fájdalom, hogy ezt kell írnom, mert eddig nagyon szerettem Guillaume Musso-t, és a Szerelem életre-halálra meg a Sauve-moi még mindig a kedvenceim közé tartozik, de sajnos róla is elmondható, ami Dan Brown-ról: az első regénye magával ragad és lenyűgöz, a másodikkal rádupláz, a harmadik elmegy, a negyedikben megírja, amit már korábban, apró változtatások előfordulnak, de semmi eredetiség.
Arra is gondoltam, hogy talán ha megjelenésük szerint olvasnám a regényeit, akkor kiderülne, hogy tényleg erről van-e szó, vagy csak a magyarországi megjelentetések lettek ilyen szerencsétlenül összehozva, de elolvastam a Parce que je t'aime első bekezdését, ami hasonlóan indul, mint a Sauve-moi, és inkább félre is tettem a könyvet. Túl sok volt ez nekem, nagyot csalódtam, inkább az íróban, mint a könyvben. Talán még olvasok tőle később, de a legközelebbi könyvét már nem rendelem elő...Sőt...

Guillaume Musso: Ott leszel?

Guillaume Musso-t olvasni olyan, mint bekötött szemmel hullámvasutazni: tudod, hogy lesznek fordulatok és csavarok, mélységek és magasságok, csak azt nem tudod, mikor.

Új, Ott leszel? című regényét egy amolyan utazó vidámpark hullámvasútjához hasonlítanám, amilyenek ellepik a vidéki városokat, falvakat május elsején és búcsúk alkalmával: hullámvasutak ezek a javából, de tudjuk, vannak jóval hosszabb, jóval izgalmasabb, félelmetesebb hullámvasutak is.

Ebben a regényben Musso az általam eddig olvasott regényeihez képest új témával kísérletezik. Főhőse, Elliott Cooper gyermekorvos; miután egy kambodzsai önkéntes misszió során meggyógyít egy nyúlszájjal született kisfiút, egy öreg férfi megkérdezi, ha lehetne egy kívánsága, mi volna az. Elliott azt feleli, élete szerelmét, a 30 éve halott Ilenát szeretné még egyszer látni. Az öreg egy tíz sárga pirulát tartalmazó fiolát ad Elliottnak, amelyek segítségével Elliott képes lesz visszatérni a múltba, találkozni egykori önmagával, és Ilenával is.

Musso nagyon finoman adagolja az információkat a szereplőkről. A 149. oldalig nem derül ki, hogy mi is történt Ilena és Elliott között, ennek ellenére nem unalmas a történet, finoman és fokozatosan emelkedik a hangulat, hogy aztán a könyv második felében megkapjuk a válaszokat, és átéljük azt a bizonyos gyomorban kezdődő érzést, amely felliftezik egészen a szívig, hogy aztán egy jól kiérdemelt dobbanásban oldódjon a feszültség.

Az eddigi Musso regényekhez képest (a francia megjelenést tekintve ez a harmadik regénye, és pont  megjelenési sorrendben olvastam őket), nagyon Mussos a témaválasztás, hogy a főszereplőnek jóvá kell tennie, meg kell változtatnia élete egy eseményét, méghozzá múltbéli tettét, amihez valljuk be az egyetlen eszköz az időutazás. Kedvenc témám. Nem tehetek róla, számomra az időutazás egy kicsinyke lerágott csont - ha nem tekintjük a Jöttünk, láttunk, visszamennénk típusú történeteket -, egyik végén az Időutazó feleségéből megismert, a legváratlanabb pillanatban köddé váló, véletlenszerű időben és helyszínen meztelenül felbukkanó, ruhalopó, a múlton változtatni nem tudó, ilyenformán "sok hűhő semmiért", szenvedős, abszolút értelmetlen megoldás áll (ami annyiban reális, hogy a múltat meg nem cselekedni, a kimondott szavakat ki nem mondani úgysem lehetséges, utólag úgyis eleget fantáziálunk arról, mi lett volna, ha nem... ), a másikon a nagyon is pontos, direkt helyszínen és időben felbukkanó, ruhában, okkal időutazó, múlton változtató  Elliott éhoz hasonló történet foglal helyet (a happy endre számítunk, ennek ellenére ott az emlékeztető: a hiba el nem követése nem garantálja, hogy a dolgok úgy sikerülnek, ahogy szerettük volna). Szóval magáról az időutazásról ez a véleményem.

Arról pedig, hogy GM írt egy időutazós regényt, az a véleményem, hogy nagyon jól tette. Fiatal író, tehetséges, igényes, van mondanivalója, megvannak a visszatérő jellemzői, karakterei, jó, hogy próbálgatja magát. (Úgy is értem, hogy kipróbáltad Guillaume, tovább léphetsz:D)

Néhány szót szólnék még a magyar kiadásról.

Maga a könyv első ránézésre nagyon furcsa: jóval nagyobb, mint amekkorák az átlagos könyvek szoktak lenni. (Konkrétan olyan magas, mint a nagy orosz szótáram, a kék.) A lapok elég vastagok, és elég nagy betűvel írták a szöveget is, senkinek nem okoz gondot elolvasni. A méretéhez képest könnyű a könyv, nagyon kényelmes tartani, és könnyű lapozni, nem törik meg a gerince. Hasonló konstrukciót javasolnék a negyedik részhez is (Twilight), akkor nem kapnánk ínhüvelygyulladást, mire elolvasnánk. A borítón van valami fényes védőréteg, ez az én példányomról már most elindult lefelé, pedig csak én olvastam, és nem vagyok egy barbár olvasó, nem szamárfülezek, nem dobálom, nem gyűröm.

A borítója nagyon tetszik, szeretek ránézni.

Egyetlen csalódásom volt csak, igaz, attól sokkot kaptam. Hátra szoktam lapozni a könyvekben, hogy megnézzem, hány oldalas egy-egy mű, de szigorúan csak ezért, soha nem olvasom el a végét, és nem lesek. Tartalomjegyzék nincs, konstatáltam, hogy 357 oldal, következésképpen a 308. tetején arra számítottam, hogy van még majdnem ötven oldal a történetből, ezért nagyon meglepődtem, amikor a 308. oldal alján kiderült, hogy nem, nincs, itt a vége. A további ötven oldalon a pofátlan módon eredeti borítóval és címmel  (És azután) újra megjelenő Szerelem életre-halálra, és az előkészületben lévő, június 30-ra tervezett Visszajövök érted első oldalai olvashatóak. Utóbbi nagyon izgalmasnak ígérkezik, már alig várom, nem is olvastam el egyszerre a részletet, tartalékolok belőle későbbre:) Gondoltam erről jó, ha tudtok, nehogy úgy járjatok, mint én.

Domonkos Eszternek köszönet a fordításért, nyugtató balzsamként hatott a Farkas Veronika-Burok-Agave okozta sebemre. Nagyon igényes, minőségi munka, bár biztos az alapanyag is jóval színvonalasabb, árnyaltabb volt. Ha nem szórakoztató irodalmat írna, GM idővel igazi szépirodalmat is tudna írni. Szeretem, na.

Két apró észrevétel, tipikus: "Régóta beesteledett" (aha), és egy helyen a Jóbarátokat Barátoknak fordította (Friends ugye angolul, és ezek a buta franciák hajlamosak megtartani az angol címeket).

Íme az álmok funkciója! Nem a természettudomány, hanem a pszichoanalízis berkeiben kell keresgélnie. Az álmok az elfojtott vágyak megnyilvánulásai. Egyfajta biztonsági szelepként működnek, és elősegítik, hogy a tudattalan tartalmak a felszínre jussanak anélkül, hogy megbillenne a pszichés egyensúly. Elliott Albert Einsteinnél kopogtatott, és Sigmund Freud nyitott ajtót! (100.o.)

Harminc éve, mióta Ilena meghalt, ő mintha zárójelbe tette volna az életét, és létezésének inkább szemlélője, mint cselekvő részese volt. (101.o.)

Olykor egy semmiségen múlik az élet. Súrol egy tekintet. Szempilla rebben. Karhoz ér egy vállpánt… (209.o.)

Guillaume Musso: Sauve-moi

Közel másfél évvel ezelőtt olvastam Guillaume Musso első, és eddig egyetlen, magyar fordításban megjelent regényét, ami már akkoriban nagyon megfogott, izgalmas volt, tele váratlan fordulatokkal, és egy nagyon megindító befejezéssel.

A szerző honlapján láttam, hogy van több regénye is, de azokat nem fordították le. Így hát mikor Avignonban voltunk, mondtam magamnak: nem jövök haza úgy, hogy nem veszek a könyveiből.

Szokásomhoz híven csomót hezitáltam, mire eldöntöttem, hogy melyikeket vegyem meg, végül kettőt hoztam, de tervben van a többi beszerzése is:)

A Sauve-moi /Ments meg!/ című regénynek a harmincas éveiben járó Sam Galloway, és a 28 éves francia Juliette Beaumont a főszereplői. Sam gyermekorvos-pszichiáter Manhattan-ben, Juliette pedig három éve érkezett az Egyesült Államokba, hogy valóra váltsa színésznői ambícióit, azonban nem igazán jönnek be számításai, ezért úgy dönt, hazatér Franciaországba. Utolsó napjait tölti New Yorkban, amikor Sammel találkoznak, és egymásba szeretnek. Ennek ellenére Sam hagyja felszállni a lányt a repülőre, ami nem sokkal a felszállás után lezuhan.

Ezután indul be igazán a cselekmény. Feltűnik a rejtélyes rendőrnő, Grace Costello, aki tájékoztatja Sam-et, hogy Juliette túlélte a katasztrófát, de nem lélegezhetnek fel. Ráadásul a cím is új jelentéssel egészül ki, mint ahogy elsőre gondolnánk.

Guillaume Musso regényeinek visszatérő motívuma a férfi-nő kapcsolatok, illetve alapvetően az emberi életet beárnyékoló halál közelsége. Ettől a romantikus történetek sokszor thrillerré válnak, természetfeletti elemekkel vegyítve. Olyan kérdésekre keresi a választ, amelyeket minden ember feltesz: vannak-e véletlenek, létezik-e a predesztináció? van-e élet a halál után, és ha igen, milyen?

Tudom, hogy a leírtak alapján nem sokat lehet megtudni a történetről, de szándékosan nem akarok többet mondani, hátha egyszer még lefordítják, vagy szeretnétek elolvasni. Érdemes, nagyon izgalmas.