A következő címkéjű bejegyzések mutatása: John Green. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: John Green. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. április 6., vasárnap

Márciusi összegzés

Nem lehet egy rossz szavam sem, olvasnivaló tekintetében március abszolút elkényeztetett.

Valamilyen - számomra is kissé rejtélyes okból kifolyólag - régóta szemeztem Emily Colin: Az emléktolvaj című regényével. Ebben a regényben főhősnőnk magára marad kisfiával, miután hegymászó férje életét veszti egy expedíció során, és a könyv tulajdonképpen kapcsolatuk kezdetét, majd a gyászt, férje halálának feldolgozását és az újrakezdést dolgozza fel egyik oldalon, a másik oldalon pedig egy motorbaleset után ébredő férfi útkeresését, aki a baleset következtében elvesztette a memóriáját, sőt ahogy az várható, a halott hegymászó emlékeit megörökli.
A könyv első fele még nagyon tetszett, majd a végére már a feleség személyisége és viselkedése erősen irritált, másrészt ekkorra kijött, hogy a szerző is jócskán ismétli önmagát. (Mindegyik ágyjelenet ugyanúgy zajlott, mozdulatra pontosan, függetlenül attól, hogy ki volt az "elkövető".) Visszatérve a feleségre, a legnagyobb problémám a hiteltelenséggel volt. Egyrészt Madeleine és Aidan szeretik egymást, ez a kiindulópont. Madeleine-nak rossz előérzete van az expedícióval kapcsolatban, ezért könyörög a férjének, hogy maradjon otthon, persze hiába. Aidan annyira szereti Madeleine-t, hogy halála pillanatában is csak arra gondol, hogy megígérte neki, visszajön. Persze, ha az ember lánya hegymászóhoz megy feleségül, akkor bele kell kalkulálnia, hogy bármikor bármi megtörténhet. Na de hogy Aidan halála után néhány héttel már a férje legjobb barátjával összejöjjön, aki persze évek óta szerelmes már Madeleine-ba... Itt bennem felmerül a kérdés, hogy akkor kit is szeretett valójában? Ezen a ponton vált teljesen hiteltelenné a történet, úgyhogy több szót nem is akarok rá pazarolni.

Ezután következett a Csillagainkban a hiba John Greentől, amire nem tudok mást mondani, egyszerűen zseniális. Nem tudom, hogy honnan vette az ötletet, hogy rákos gyerekekről írjon, de ahogy én képzelem, nem lehetett könnyű megírni. Olvasni is nehéz volt, de érdemes. Egyrészt gyönyörű, megható történet kiváló karakterekkel. Jól olvasható, sokat idézhető, az a fajta, ami után kissé más emberré válsz. Másrészt le a kalappal a könyv őszintesége miatt is! Szerintem csak nagyon kevesen képesek őszintén szembenézni a halandóságukkal. Csak ajánlani tudom mindenkinek ezt a könyvecskét, én is biztosan el fogom olvasni még. Nekem ez az a könyv, aminek ott a helye a polcomon, és örökös helye van a Nookomon is. És szerelmes vagyok Augustus Watersbe. És ha lehetne egy kívánságom, kiírtanám a rákot az egész világról.

A Csillagainkban a hiba után napokig képtelen voltam új könyvbe kezdeni. Végül Gary Chapman Egymásra hangolva c. vékony kötetét választottam. Ebben olvastam egy kicsit a szeretetnyelvekről, ami érdekes és hasznos, egy kicsit növelte a rálátásomat a környezetemmel való kapcsolatomhoz.

Aztán a film bemutatója kapcsán előtérbe került Veronica Roth: A beavatott című regénye. Disztópia és kasztrendszer. A könyvtárban épp bent volt, kihoztam gyorsan, aztán a második részét már megvettem. Idejét sem tudom, hogy mikor olvastam ilyen jó és izgalmas regényt. Nagyon tetszett és alig várom, hogy megjelenjen a harmadik kötet április 30-án. Véresnek mondjuk elég véres, de nagyon szépen váltogatják egymást az akciódús és érzelmi elemek. Erről majd a harmadik rész elolvasása után bővebben írok.

2014. március 11., kedd

Könyvszemle

A Csillagainkban a hiba után egyelőre még képtelen vagyok másik könyvet a kezembe venni, ahhoz túl elevenen él bennem az élmény. A legváratlanabb pillanatokban jutnak eszembe a jelenetek, megyek az utcán, és egyszer csak Hazel szavai visszhangzanak a fejemben, idézetek villannak be, vagy csak szimplán űrt érzek. Még nincs hely bennem más történetnek, ez azonban nem gátol meg abban, hogy nézelődjek. Délután a kezembe került az Alexandra könyvjelző márciusi száma, át is lapoztam gyorsan.

Meg kellett állapítanom, hogy teljesen elvesztettem az érdeklődésemet Bridget Jones iránt, pedig év elején még lelkesen feltettem a 2014-es listámra, de ahogy közeledik a megjelenés, egyre inkább érzem, igazából nem is vagyok én kíváncsi Bridgetre, csak mivel az első két részt olvastam és szerettem, magától értetődőnek tűnt, hogy ezt is el kell olvasnom.

A magazinban szereplő könyvek közül kigyűjtöttem, amik érdekelnek. Persze ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy mindet el is olvasnám, főleg, hogy jelenleg egyáltalán nem tudok olvasni, de amúgy is komolyan elgondolkodok a 2014-es listámat nézve, hogy mi vitt rá egyes könyvek kiválasztására?!

2014. március 4., kedd

Csillagainkban a hiba (előzetes)

Jó egy éve szemezünk már. Sokáig ellenálltam. Aztán győzött a kíváncsiság, és nekiálltam angolul. Nem ment, túl nehéz volt a nyelvezete. Aztán megláttam az előzetesét, és azóta mindennap megnézem, és volt, hogy ezzel álmodtam. Nem bírom tovább. Megrendeltem.

2014. február 8., szombat

Januári összegzés

Régebben mindig a januárt tartottam az év leghosszabb havának. Hát idén viszont szabályosan elrepült. Olvasás terén hat könyvvel zárult, ami számomra meglepően soknak tűnik, igaz, volt, amit még tavaly kezdtem.

Sorrendben:

Tartalom és borító alapján egyaránt A hölgyek öröme vitte a prímet. Egy véletlennek köszönhetően fedeztem fel ezt a művet még decemberben, amikor egy péntek estén egy kosztümös filmre akadtam a Duna TV-n, majd rövid keresgélés után kiderült, hogy Emile Zola regényén alapszik (noha tulajdonképpen az áruházon és a szereplőkön kívül édes keveset használtak fel az eredeti történetből).
Szégyen, de Lady_L bátorítása kellett, hogy bele merjek kezdeni, annyira féltem, hogy utálni fogom Zolát. Dickens nagyon nagy csalódás volt a Copperfield Dávidban, és azóta nem mertem 1800-as évekbeli szerzőktől olvasni.
Mondanom sem kell, Zolát nemhogy nem utáltam meg, de megszerettem, olyannyira, hogy nagy esélye van, hogy az egyik kedvenc szerzőmmé avanzsáljon!
A történetet jól összefoglalja a fülszöveg:

A regény egy párizsi nagyáruház, a Hölgyek Öröme mindennapjait mutatja be, s ezen keresztül azt a folyamatot, ahogy az újfajta, imperialista módon gátlástalan kereskedelem kiszorítja az elavult, régi patriarchálisat. A fiatal és jóképű Octave Mouret korán felismeri a nagy lehetőségeket, és bőkezű asszonymecénások segítségével valósítja meg merész tervét: a hatalmas, elegáns áruház létrehozását. A gazdag választékkal, olcsó árakkal, ötletes és költséges reklámhadjárattal a régi kiskereskedők képtelenek lépést tartani. Végső és tragikus pusztulásukat a régihez való csökönyös ragaszkodásuk sietteti. Denise, a regény hősnője, egy vidéki kisvárosból érkezik Párizsba. Őt is elkápráztatja a Hölgyek Öröme nagystílűsége, amelynek rövidesen alkalmazottja lesz. Testi-lelki erejét nem törik meg az első idők megaláztatásai, a kíméletlen bánásmód, az embertelen munka. Felemelkedését nem szerencséjének, hanem okos józanságának, szemérmes tartózkodásának köszönheti. Mouret szenvedélye egyre hevesebb iránta, s ezt soha nem a maga céljaira használja. A férfi végül meghódol előtte és életük összefonódik. Idealizált szerelmük hátterében Zola jól kihangsúlyozza a reális valóságot: a különböző manipulációk a nők hiúságával, a szövevényes érdek-kapcsolatok, a pénz utáni hajsza, a szennyes kis üzelmek segítségével lesz teljes a körkép.

Amit nem lehet egy fülszövegben leírni, az az a csoda, amit Zola stílusa és ábrázolásmódja ad hozzá a történethez. Idejét sem tudom, mikor olvastam utoljára ilyen csodálatos leírásokat, jellemrajzokat, velős gondolatokat. Talán Szabó Magdánál, de míg Magda leírásai olyanok, mintha ostorral csapkodnák az embert, és hosszan sajgó sebet hagy maga után, addig Zola soraiból inkább gúny árad, ami után azt mondják, bizony jól fején találta a szöget ez a Zola. Akár a kereskedelemről, akár az emberekről írt gondolatait nézzük, meg kell állapítanunk, hogy ezek mit sem vesztettek aktualitásukból, ugyanakkor számomra még mindig hihetetlen, hogy az 1800-as évek végén is ilyen volt már a világ.

Egyetlen dolgot sajnálok csak, hogy nem olvashattam tovább! De ki tudja, hátha a Rougon-Macquart család sorozatban visszatérnek még:)

 
Csernus Imre friss könyve, A kiút szintén tavaly megkezdett darab volt. Egy könyv a személyes poklok típusairól, arról, hogy hogyan lehet ezekből a poklokból kijutni, önmagunkhoz és másokhoz való őszinteségről, hitelességről, az y generációról, rólunk, a facebookról. Mindez sokszor nem kevés iróniával átitatva. A vége felé már eléggé szájbarágós volt a sok ismétléstől, ami kell is, mert van, amit nem lehet elégszer elmondani az embereknek, de attól még olvasás szintjén nem nyújt olyan nagy élményt.

A citromtorta különös szomorúságáról már írtam. Kár az elvesztegetett időért.

John Greent annyira méltatják a Csillagainkban a hiba kapcsán,hogy nem tudok nem kíváncsi lenni rá. Mivel a nevezett könyv miatt magasan van a mérce és nagyok az elvárások, gondoltam az első könyvével kezdem. Így esett a választásom az Alaska nyomában-ra. Ez a regény azoknak való, akik szeretnének napjainkban játszódó, titokban ivós-cigizős, koleszos történetet olvasni, félénk fiúval, problémás lánnyal a főszerepben. Nekem is volt egy Alaskához hasonló osztálytársam, akin nem lehetett segíteni. Emiatt én nem tudom az ilyen típusú szereplőket megkedvelni, vagy együtt érezni velük. Nálam ez a könyv a "jó, de nem olvasnám el még egyszer" kategória, viszont az tény, hogy John Green jól ír, úgyhogy fogok még tőle olvasni.

Ilyen előzmények után kellett egy krimi. Kitől mástól, mint Agatha Christie-től?! Soron következő regénye a Gyilkosság a golfpályán volt, Poirot-val és Hastings-szel. Agatha Christie milyen lágyszívű volt még a pályája elején! Ez a regénye egy szappanoperával is felért, annyiszor csavart a történeten, és olyan kuszák voltak a viszonyok is. Szórakoztató volt, de vannak ennél jobb regényei is.

Jessica Park regényét biztos nem a magyar címe - Szeretni bolondulásig - alapján választottam, mivel ettől személy szerint sikítófrászt tudnék kapni. Pedig miután végeztem a könyvvel, azt kellett, hogy mondjam, nagyon jól visszaadja a könyv lényegét, az irritálóan közhelyes, szirupos jelentés nélkül. Ez azonban mit sem változtat azon a tényen, hogy a könyv címét csak suttogva mertem kimondani a könyvesboltban, úgyhogy a továbbiakban én inkább maradnék az eredeti címnél, és Flat-Out Love-ként fogom emlegetni.
Szóval kétségkívül a borító, valamint MFKata és Angelika bejegyzései alapján lett ez musthave könyv nálam, amit az év eleji könyvstop ellenére, a karácsonyi ajándék könyvutalványomon meg is vettem, majd három nap alatt el is olvastam, azzal az igazi esti, elmélyülős ágyban olvasással.
Bevallom, sokkal sziruposabb, tingli-tanglibb történetre számítottam. Ehhez képest szerintem ez a Jessica Park jól elkapta a fonalat, és nagyon korrekt történetet kanyarított jó kis párbeszédekkel, hiteles karakterekkel, hiteles történettel és hiteles befejezéssel. Idén karácsonykor pedig minden bizonnyal megnő a feldíszített karácsonyfa alatt fekvő molyok száma:) A katarzis néhány napig tartott, de azért várom, hogy megjelenjen a Matt nézőpontjából írt spin off kötet, a Flat-Out Matt.

Végül Émile Zolával és a Rougonék szerencséjével csusszantam át februárba. Ezt még olvasom:) Elöljáróban annyit, hogy nehezen jutottam túl az első oldalakon, mert a temetőről olyan leírást adott Zola, hogy csak olvastam újra és újra, majd hangosan, nem tudtam betelni vele!

Hello Kaland