Januári és februári olvasmányaim

Isten hozott, hosszú hétvége!

Már nagyon vártalak.

Két és fél hónap pillanatok alatt elreppent, de milyen hónapok voltak ezek!? Biztos vagyok benne, hogy mindenkit kellőképp igénybe vettek testileg és lelkileg egyaránt. Ezt a négy napot pihenéssel, töltekezéssel töltöm, és elkezdem hangolni magam a tavaszra. Viszont könyves szempontból annyira jó volt ez az időszak, hogy mindenképp szeretnék megemlékezni az olvasmányaimról legalább egy bejegyzés erejéig. (A leírások spoilert tartalmazhatnak, olvasás saját felelősségre!)

J.K. Rowling: A karácsonyi malac

A karácsonyra hangolódás nálam A karácsonyi malac olvasásával kimerült. Ráadásul nem is az ünnepek előtt, hanem december utolsó napjaiban kezdtem el Rowling új könyvét, és mivel a Szilvesztert baráti körben töltöttük, így a könyv befejezése átcsúszott januárra. Tartalmilag ismét egy jól felépített történetet kaptunk, egy olyan meseregényt, amit különösen ajánlanék válásban és újraházasodásban érintett családoknak. Rowling csodálatosan lefordítja a szülők nyelvére, hogy mit éreznek a gyerekek, amikor a világuk felbomlik és újraszerveződik, hol és miben keresnek ilyenkor menedéket. A szülőknek pedig segítség lehet abban, hogy könnyebben tudjanak beszélgetni a gyerekeikkel ezekről a témákról, vagy a veszteségről, önfeláldozásról, önzetlenségről is. Személyes kedvenceim azok a részek voltak, amikor absztrakt fogalmak keltek életre - Rowling zseniális, és ez egy szép történet. Nem én vagyok a célközönsége, én már nem vagyok ennyire gyermeki lelkületű. Olvasásélményben nekem nem adott olyan sokat, mint az áradozó tömegeknek, de szép történet, és örülök, hogy elolvastam.

Bagdy Emőke: Pszichofitness

A Pszichofitness-t régebben hangoskönyvben már meghallgattam, és úgy éreztem, ideje felfrissíteni a hallottakat, így januárban levettem a polcról a könyvet. Meglepődtem, mert a könyv teljesen más volt, mint a hangoskönyv szövege! Nem bővebb vagy rövidebb, hanem teljesen más, miközben a témát teljes mértékben megtartotta, és ezúttal is a Bagdy Emőkétől megszokott tudományos alapossággal járta körbe. Nagyon ajánlom ezt a rövid, könnyen olvasható kötetet mindenkinek, aki a stresszkezelés iránt érdeklődik, vagy szorongással, pszichoszomatikus tünetekkel küzd. Több könyvet is olvastam már a témában, mégis tudott újat mondani.

John Williams: Stoner

A Stoner olvasását 2019 óta halogattam. Már nem is emlékszem, hogyan vagy hol figyeltem fel rá. Lehet, hogy a megboldogult Lapozz a 99-re! podcast-ben Szabados Ági vagy egy beszélgetőtársa ajánlása alapján? Nem tudom, de 2019-ben megvettem e-bookban, majd miután elég sokszor láttam a Park Kiadó epilepsziakeltő új kiadását, könyvben is beszereztem. Ne keressetek logikát, én magam sem értem, hogy miért csináltam ilyesmit, de egyáltalán nem baj, hogy megvan így is, úgy is, mert akkora kedvencem lett, hogy el sem tudom mondani! Csodálatos ez a regény, és biztosan újra fogom még olvasni. Megérdemelne egy külön bejegyzést is, de egyelőre még nem tudom megfogalmazni, hogy pontosan mivel fogott meg ennyire ez a történet, pedig ilyen nem szokott előfordulni. Tessék elolvasni! 

Paul Auster: A végső dolgok országában

Paul Austert több mint tíz éve kerülgetem. Egyetemi éveim alatt, amikor a buszozásoknak köszönhetően új szintre emelkedett a könyvek iránti érdeklődésem, és még azt hittem, hogy az Alexandra nagy nyári könyvakciójában minél több könyvet meg kell vennem, mert többet nem lesz ilyen lehetőség, a New York trilógia volt az, amit kosárba tettem, kivettem. Leemeltem a polcról, visszatettem, és ezt nem egy alkalommal játszottam el. Végül nem vettem meg a New York trilógiát, és mást sem olvastam Paul Austertől a 4 3 2 1 megjelenéséig. Aztán 2018 nyarán elolvastam a 4 3 2 1-et, és onnantól egyértelmű volt, hogy az egész életművet el fogom olvasni. A 21. Század Kiadó azóta csodálatos, gyönyörűséges, egységes kiadásban megjelentetett tizenegy Auster kötetet, aminek nagyon örülök, és kronológiai sorrendben fogom elolvasni a regényeket. Tavaly márciusban elolvastam a Trükkös játékot és a New York trilógiát, és januárban A végső dolgok országában című regénnyel folytattam. 

Ez egy olyan regény, amit az életmű olvasás nélkül nem nagyon olvastam volna el, mert posztapokaliptikus regényként jelöli a Moly, és ez nagyon komfortzónán kívüli téma számomra. A fülszöveg alapján másmilyen történetre számítottam. Azt hittem, sokkal nagyobb hangsúlyt kap majd az eltűnt fivér utáni nyomozás, és hogy a posztapokaliptikus környezet egy Divergent típusú történet hátteréül fog szolgálni, de nem így lett. 

Főszereplőnk Anna Blume, azért megy a regénybeli, meg nem nevezett városba, hogy megkeresse újságíróként dolgozó, eltűnt testvérét. A városról, az ott élő emberek reménytelen küzdelmeiről, a testvér utáni nyomozásról és Anna életének alakulásáról Anna beszámolójából értesülünk, melyet egy  kék jegyzetfüzetben (visszatérő elem Austernél) jegyez le régi barátjának egy másik világba. A sarkaiból kifordult, pusztulófélben lévő város, és az ott élő társadalom bemutatásával indul a regény. Nagyon rossz állapotokról olvashatunk, bennem mégis inkább szürreális benyomást keltettek. Valahogy nem telepedett rám az a nyomasztó érzés, ami Cormac McCarthy Az út című regényének olvasása közben jelen volt. Aztán a fókusz szépen átkerült Anna és a vele kapcsolatban állók életére, és az ő megéléseik, reflexióik lettek hangsúlyosak. Megszólalt Auster andalító prózája, és ezzel szokás szerint megvett kilóra.

"Leültek a vörös bőrfotelbe az asztal másik oldalán, én meg feltettem a kötelező kérdéseket. Név, életkor, családi állapot, foglalkozás, utolsó állandó lakcím, és így tovább. Ez mindig megvolt pár perc alatt, de nagyon ritkán értek véget itt az interjúk. Mind el akarták mesélni a történetüket, én pedig nem tehettem mást, kénytelen voltam meghallgatni. Mindig más történet, ami a végén mindig ugyanaz a történet lett. Pechsorozat, hibás számítás, a körülmények növekvő súlya. Életünk nem más, mint a különféle véletlenek összege, és akármennyire különböznek is a részletek, mind megegyezik a lényegi véletlenben: ez után az, és az miatt ez. Egy reggel felébredtem, és láttam. Megsérült a lábam, nem tudtam elég gyorsan futni. A feleségem azt mondta, az anyám elesett, a férjem elfelejtette. Több száz ilyen történetet hallottam, és voltak pillanatok, amikor azt hittem, nem bírom tovább." 

(210-211. oldal - XXI. Század, 2019) 

Számomra ez az olvasmány arról szólt, hogy még a legkilátástalanabb helyzetekben is egyetemes vágyunk, hogy legyen kihez kapcsolódni, hogy hallgassanak meg minket, hogy az életünknek legyenek tanúi, és legyen, ami megőrzi az emlékünket a jövő számára.

Margaret Atwood: A szolgálólány meséje és Testamentumok

Miután Paul Austerrel disztópikus vizekre eveztünk, úgy éreztem, kiváló folytatás lesz A szolgálólány meséje. Ezt a könyvet is beszereztem már 2019-ben. A Margaret Atwood (illetve a sorozatok) körüli hype nem zavart, de volt egy olyan félelmem, hogy én leszek majd az, akinek nem tetszenek a regényei, A szolgálólány meséjét pedig elkönyveltem valami megkerülhetetlen kultkönyvként, és ez évekre távol is tartott ettől a könyvtől. Szerencsére a félelmeim alaptalannak bizonyultak, és nagyon megszerettem Margaret Atwood üdítő, intelligens stílusát.

Női olvasóként húsbavágónak és nyomasztónak éreztem A szolgálólány meséjét. Szörnyű lenne elveszíteni a meglévő szabadságomat, jogaimat, identitásomat, és alárendelt, elnyomott, pusztán szaporodásra ítélt, személyiség nélküli biorobotként élni, ugyanakkor a történettel kapcsolatban vannak kifogásaim.

Kezdjük azzal, hogy a nők munkába állása miatti gyermekvállalási kedv visszaesése, és a csökkenő termékenység tette szükségessé, hogy diktatórikus eszközökkel avatkozzon bele a kormány az állampolgárok életébe és a születésszabályozásba. A szülőképes nőket "kiközvetítették" a parancsnokokhoz, hogy a parancsnokokkal és azok feleségével együtt élve havonta tegyenek azért, hogy a parancsnokoknak gyereke szülessen. Érdekes módon a parancsnokok neje mind meddő?! A fogamzás nem történhet mesterséges megtermékenyítés útján?! A szolgálólányoknak ott kell élni a házaspárokkal, akik udvariasan megtűrik a szolgálólányokat, de az aktust leszámítva levegőnek nézik őket?! Mennyire megalázó és könyörtelen sors ez? A feleségek szempontjából is az! És mi van azokkal a férfiakkal, akik nem parancsnokok, és a rendszerváltás előtt feleségük, családjuk volt? Ezekről a férfiakról nem esik szó, pedig belőlük valószínűleg több van, mint parancsnokokból. Ők is kaptak szolgálólányokat? Ha olyan ritka kincs a termékeny nő és az egészséges gyermek, hogy lehet, hogy otthon szülnek a lányok, és orvosi segítséget csak a legritkább esetben kapnak, holott a termékenység ellenőrzése miatt rendszeresen kivizsgálásra kell járniuk? Nem kellene kórházban szülni, és komplikációk esetén orvosi segítséget nyújtani nekik, ahelyett, hogy a franciaágyban érzéstelenítés nélkül hajtanak végre császármetszéseket? Egyrészt érezzük, hogy a nőket mennyire kevésre tartják, másrészt teljesen logikátlan ez az eljárás, ha valóban olyan kevesen képesek csak szülni... Azt is megtudjuk a regényből, hogy a nőket egyik pillanatról a másikra fosztották meg pénzüktől, majd vitték el őket a központba. De mit szóltak ehhez a férfiak? Nekik nem hiányzott a párjuk? Ezek a hiányosságok és logikátlanságok bosszantottak. Őszintén szólva nem hittem volna, hogy ilyen kidolgozatlan lesz a regény. Ugyanakkor megértem, hogy mivel Fredé szemszögéből látjuk az eseményeket, aki el van szeparálva a külvilágtól, és korábbi kapcsolatai megszakadtak, így nem tudhatunk meg többet annál, amit Fredé tud vagy érzékel a világból, de ettől még olyan érzésem volt, hogy többnek indult ez a regény, mint amilyen végül lett. Érdekes, hogy ettől függetlenül jó élményként maradt meg bennem A szolgálólány meséje. Akiknek tetszett, azoknak ajánlom még Jean Sassontól a Hercegnő -trilógiát, Moskát Anitától a Horgonyhelyet, és Veronica Roth-tól a Divergent sorozatot.

A Testamentumokkal elégedett voltam. Tetszett, hogy három elbeszélője volt a történetnek. Érdekes volt egy olyan generáció lányairól olvasni, akik már a gileádi ideológia szerint nevelkedtek, és sajnáltam is őket. Habár a felvetett kérdéseimre a folytatásban sem kaptam választ, mégis így lett kerek a történet. Örülök, hogy elolvastam.

Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van

Az előző komoly olvasmányok - főleg A szolgálólány meséje - után könnyedebb olvasmányra vágytam. Eleanor sem friss beszerzés volt, 2020 óta várt a sorára. Egyszer már belekezdtem tavaly ősszel, de akkor néhány oldal után letettem, most viszont jól rá tudtam hangolódni, és nagyon jó olvasmányélmény lett! Eleanor Oliphant karaktere nagyon szerethető, szövege zseniális. Nagyon sokszor megnevettetett fanyar humorával, és sokszor magamra ismertem, ahogy olvastam, hogy viszonyul emberekhez, helyzetekhez.

Ebben a történetben egy súlyos traumán átesett lány életéről olvashatunk, akinek a mindennapok túlélése is komoly megpróbáltatást jelent. Magányos, elhagyatott, eszköztelen. A legfájdalmasabb Eleanor történetében, hogy sokáig mintha saját maga sem lenne tisztában azzal, hogy mennyire nincs jól, hogy mennyire nem normális az az elszigeteltség, amiben él. Ahogy a történet halad előre, megértjük az okokat, és beindul a változás is. 

Jó volt a könyv tagolása (Jó napok, Rossz napok, Jobb napok), jól esett a skót környezet, hangulat.

Ez egy igazán szívet melengető olvasmány volt arról, hogy bármennyire rossz is az életünk, jobbra fordulhatnak a dolgok, mert van kitől segítséget kérni. Egy jó terapeuta, emberi kapcsolódások és az önmagunkon végzett munka csodákra képes. Ha szőrszálhasogató akarnék lenni, megjegyezném, hogy Eleanor gyors, két hónap alatt végbemenő gyógyulása igencsak irreális... de annyira megszerettem a történetet, és olyan jó volt olvasni, hogy inkább nem kötekszem.

Sally Rooney: Hová lettél, szép világ

Sally Rooney felkapott és megosztó alakja az utóbbi évek irodalmi életének. Elég vegyes véleményeket olvastam a műveiről, úgyhogy eddig erőteljesen ellenálltam a kísértésnek, hogy elolvassam a regényeit, de végül a kíváncsiság felülemelkedett a bizonytalanságon, és azt kell mondjam, nagyon jó, hogy így lett. 

Azt mondják, akik mindhárom regényét olvasták, hogy a Hová lettél, szép világ az a kötet, amiben végre pozitív a történet végkimenetele, és tudjuk, nagyon nem mindegy, hogy zárul egy regény. Emiatt talán szerethetőbb ez a történet, mint az elődei. Nem tudom, mert azokat még nem olvastam, de remélem, hogy azok sem okoznak majd csalódást.

A Hová lettél, szép világ nagyon tetszett. Talán még egy könyvnél sem éreztem, hogy ennyire rólam szólna. Sally Rooney tűpontos képet fest a mai harmincas generáció lelkivilágáról, a minket foglalkoztató kérdésekről, érzésekről. Imádom a gondolatmeneteit, a fogalmazását, a stílusát. Merészen belemegy a részletekbe, nem riad vissza az intim helyzetek ábrázolásától sem. Zseniális és mélyen elgondolkodtató könyv, nagy beszélgetések alapja lehet. Imádtam. Biztosan újra fogom olvasni.

Kép forrása

Ha idáig elértél, gratulálok, és köszönöm, hogy elolvastad az összefoglalómat. Hosszabb ideig tartott írni ezekről a könyvekről, mint gondoltam volna, de most megnyugodott a lelkem, hogy sikerült utolérnem magam. A jövőben igyekszem könyvenként vagy havi bontásban írni az olvasmányaimról, mert utólag már nehezebb, és nem is sikerült olyan részletességgel írnom, mint szerettem volna. Mindenesetre jó jelnek veszem, hogy a második bejegyzés is megszületett, a többi pedig majd kiforrja magát.

Bagdy Emőke: Pszichofitness

A januári zárásban említettem, hogy Bagdy Emőke Relaxáció, megnyugvás, belső béke című könyvével gyarapodott a gyűjteményem. A könyvhöz CD mellékleten hanganyag is tartozik, amit sajnos nem sikerült megnyitnom az itthoni gépen akkor, amikor akartam, így a youtube-hoz fordultam segítségért, és valahogy a Pszichofitness c. előadásnál kötöttem ki. Rögtön éreztem, hogy ez a téma is nagyon nekem való, úgyhogy hamarosan a hangoskönyvnek köszönhetően (egyébként természetesen könyvben is létezik) Bagdy Emőke szavai fülemben csenghettek elalvás előtt, munkába menet és hímzés közben.

A fülszöveg alapján "Ez a vademecum ("gyere velem") könyv a kíváncsiak és vállalkozó kedvűek számára született. Azoknak, akik szeretnék megismerni saját lelki működéseik titokzatos világát. De nem öncélúan. Szeretnének e tudás által olyan lehetőségekhez és készségekhez jutni, amellyel elősegítik testi-lelki egészségük megőrzését, jó közérzetük, fizikai fittségük, lelki egyensúlyuk fenntartását. Azokhoz is szól ez a könyv, akik hajszoltak, fáradtak, kimerültek, szomorúak, kisebb-nagyobb „ideges tünetekkel” bajlódnak, esetleg valamilyen tesi működészavar már előállott náluk." Magyarán mindannyiunknak hasznos lenne elolvasni, hiszen ki ne vágyna nyugodt, kiegyensúlyozott életre, jó közérzetre, egészségre? Remélem, hogy valóban egyre több emberben meg is jelenik az igény az ilyen jellegű olvasmányokra, illetve hogy egyre többen veszik a fáradságot arra, hogy tegyenek valamit a lelki jólétükért.

A Pszichofitness például tökéletes segítség a kezdő lépések megtételéhez: rövid, tömör, élvezetes (főleg a szerző előadásában) és könnyen érthető. Olyan könyv, amire senki nem mondhatja, hogy ez "túl magas nekem". A szerző rögtön a könyv elején szétválasztja a stressz fogalmát káros és jó stresszre, így a továbbiakban e két fogalom mentén haladunk. Végigveszi, hogy mi megy végben a lélekben és a testben is, amikor káros és amikor jó stressz ér bennünket. Ám nemcsak a médiában amúgy is gyakran hangoztatott, már-már elcsépelt frázisokkal találkozunk (mint például: ha sok stressz ér előbb-utóbb megbetegszel), hanem konkrétan elmagyarázza a szervezetben lejátszódó fizikai-kémiai folyamatokat, illetve elmeséli több kísérlet eredményét is, segít megérteni a történéseket. Számomra szokatlan volt, hogy egy pszichológiai írás jelentős részében a testben végbemenő folyamatokról, hormontermelésről és "A immunglobulinról" van szó. Valljuk be őszintén, a legtöbbször nem kapunk magyarázatot, csak elhangoznak olyan híres tételmondatok, mint "ép testben ép lélek", de azt már nem nagyon szokták kifejteni, hogy a kettő között milyen összefüggés van, vagy hogy hogyan lehet visszafordítani vagy ellensúlyozni bizonyos folyamatokat, legalábbis olyan mélységben és nézőpontból, ahogy Bagdy Emőke teszi biztosan nem.

A lelki egyensúlyunk fitten tartásához nem kell semmi extra beruházás, nem kell speciális felszerelés, nem kell pénz, mindössze a lelki jóllét igénye kell, és odafigyelés arra, hogy öt alapvető dolog: kacagás, kocogás, lazítás, érintés és segítés része legyen az életünknek. Bagdy Emőke kifejti a részleteket az egyes fejezetekben.

Én a magam részéről nagyon örülök, hogy meghallgattam ezt a könyvet, és biztos vagyok benne, hogy el fogom még olvasni írott formában is. Csak ajánlani tudom.

Amúgy nekem még új élmény ez a hangoskönyvezés. Évekkel ezelőtt egyszer próbálkoztam már vele, de akkor olyan rossz élmény ért, hogy teljesen elvette a kedvem. Az Alíz Csodaországban-t kezdtem el hangoskönyvben a MEK-ről. Nem emlékszem már, hogy az első fejezeten túljutottam-e, de arra igen, hogy nagyon rossz minőségű volt, még azt is hallani lehetett a felvételen, amikor a narrátor lapozott egyet. A mélypont az volt, amikor egy kijelentő mondat közben, két szó között felsóhajtott. Akkor mondtam azt, hogy ebből inkább nem kérek, még Laura sem tudott meggyőzni.

A változást az mp4 lejátszóm hozta. A minap eltűnt róla majdnem minden zeném, és le kellett formáznom a kicsikét, valamint újratelepíteni a csodálatos Songbird programot. A program telepítése közben a kezembe került a lejátszó felhasználói kézikönyve, és volt egy fejezet benne a hangoskönyvekről és az Audible oldalról, ami a legfrissebb könyvek hangoskönyv kiadásaival jóval vonzóbb, mint a MEK. Akkor döntöttem el, hogy adok még egy esélyt ennek, hátha megszeretjük egymást, ami nem lenne rossz, mert akkor tudnék olvasni és hímezni egyszerre:) Ahogy az Audible Instagram oldalán láttam, más kézimunkázóknál is a hangoskönyv vágta el a gordiuszi csomót, és előszeretettel tesznek fel képeket az alkotásaikról #donewhilelistening címkével. Én karácsonyfadíszen ügyködtem közben.

Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy a hangoskönyvek mennyire szöveghűek. Tényleg az egész könyvet felolvassák vagy vannak kihagyások?

Januári zárás

Emlékszem, volt olyan időszak, amikor a január egyet jelentett a végtelen várakozással, véget nem érő, szürke, unalmas, kilátástalan hónap volt ez, a leghosszabb a tizenkettő közül. Az előző felsorolás egyetlen jelzőjét sem mondhatom el az idei januárról, még csak most volt Szilveszter, és holnap már februárt írunk, rettenetes... 

Olvasás szempontjából is észrevehető, hogy beindult az év, a munka, a vezetés, a sportolás. Eme tevékenységek megjelenésével sajnos arányosan csökkent az olvasásra felhasználható idő, ami számomra feldolgozhatatlan. Nem tehetek róla, de elkeserít a gondolat, hogy ha mindenre időt akarok szakítani, amit szeretnék, akkor nem tudok annyit olvasni, amennyi jól esne. Pedig már a netes nézelődéssel töltött időt is leredukáltam, de még így is eltelnek esték olvasás nélkül, ha nem valamilyen elfoglaltság, akkor fáradtság miatt.

A hónap közepéig elolvastam E. L. Jamestől az Árnyalat-trilógia befejező részét, a Szabadság ötven árnyalatát. Mások beszámolói és az értékelések alapján fel voltam rá készülve, hogy ez világ legrosszabb sorozata, de őszintén szólva minden negatívuma, banalitása és életszerűtlensége ellenére nekem tökéletes kikapcsolódást nyújtott.

Jessica Park Flat-Out Matt - Titkolni bolondulásig c. kiegészítőkötetével folytattam, ami egy délután alatt elolvasható a maga kis 160 oldalával, és arra a rövid időre szintén kellemes kikapcsolódást jelent. Ennek ellenére bennem nem hagyott mély nyomokat, hovatovább ha nem készült volna el ez a kötet, az sem lenne túl nagy veszteség. Az egyetlen szembeötlő dolog nekem így, közvetlenül a Szürke ötven árnyalata után olvasva annyi volt, hogy két szexjelenet leírása között mekkora különbség tud lenni.

Veronica Roth Négyesében viszont kellemeset csalódtam, pedig voltak fenntartásaim a Hűséges után. Ha a Jessica Park könyvre azt mondom, kihagyható lett volna, akkor a Négyes esetében hangsúlyozom, nagyon jó, hogy elkészült! Hogy miért? Mert Veronica Roth nagyon jól életre keltette Négyest, és ahogy a csoportválasztás előtti életéről, illetve a Trisszel való megismerkedése előtti időkről olvashatunk, egy valódi személyiséggel rendelkező, gondolkodó hőst ismerhetünk meg, és ezt nagyon fontosnak tartom, mert a Jessica Park könyvben pont azt hiányoltam, hogy Matt nem tud felülkerekedni azon, hogy ő az okos, önfeláldozó, háttérbe szoruló, titokban epekedő jófiú. Talán a könyv vége felé kezdett kibontakozni, de nem ez volt a könyv fő célkitűzése. Na de visszatérve Négyeshez, elérte, hogy újra kedvem lenne elolvasni a Beavatott-trilógiát.

Jelenleg Flora Thompson Candlefordi kisasszonyok-ját olvasom. Nagyon tetszik, de viszonylag hosszúak a fejezetek, lassabb az irama, nem lehet (vagy legalábbis én nem tudom) úgy olvasni, hogy "van öt percem, olvassunk egy kicsit belőle".

Beszerzés szempontjából rendíthetetlenül tartom magam ahhoz, hogy nem veszek könyvet, amíg az itthoni olvasatlanok el nem fogynak. Ennek ellenére nagyon örültem, amikor tegnap Gabi barátnőm megajándékozott Bagdy Emőke Relaxáció, megnyugvás, belső béke című könyvével. Biztos hamarosan el is olvasom, kíváncsi vagyok rá nagyon.

 Fontos előrelépés volt ebben a hónapban, hogy eldöntöttem, beszerzem a régóta áhított könyvespolcot. Nézegettünk, méricskéltünk, végül arra jutottunk, hogy úgy fogjuk csináltatni a könyvespolcot. Reményeim szerint a februári zárásra elkészül, és meg tudom majd mutatni.

Nagyon ritkán fordul elő, hogy cserélek v. eladok könyvet. Ebben a hónapban ez is megtörtént. Megváltam Nick Hornby Betoncsók c. könyvétől, már meg is érkezett a Molyomhoz. Örülök neki, hogy összehoztuk, ahogy elnéztem, boltban nem nagyon kapható már ez a könyv, én pedig az érte kapott pénzt félreteszem, és felhasználom a következő könyvvásárlásra:)