Januári zárás

Emlékszem, volt olyan időszak, amikor a január egyet jelentett a végtelen várakozással, véget nem érő, szürke, unalmas, kilátástalan hónap volt ez, a leghosszabb a tizenkettő közül. Az előző felsorolás egyetlen jelzőjét sem mondhatom el az idei januárról, még csak most volt Szilveszter, és holnap már februárt írunk, rettenetes... 

Olvasás szempontjából is észrevehető, hogy beindult az év, a munka, a vezetés, a sportolás. Eme tevékenységek megjelenésével sajnos arányosan csökkent az olvasásra felhasználható idő, ami számomra feldolgozhatatlan. Nem tehetek róla, de elkeserít a gondolat, hogy ha mindenre időt akarok szakítani, amit szeretnék, akkor nem tudok annyit olvasni, amennyi jól esne. Pedig már a netes nézelődéssel töltött időt is leredukáltam, de még így is eltelnek esték olvasás nélkül, ha nem valamilyen elfoglaltság, akkor fáradtság miatt.

A hónap közepéig elolvastam E. L. Jamestől az Árnyalat-trilógia befejező részét, a Szabadság ötven árnyalatát. Mások beszámolói és az értékelések alapján fel voltam rá készülve, hogy ez világ legrosszabb sorozata, de őszintén szólva minden negatívuma, banalitása és életszerűtlensége ellenére nekem tökéletes kikapcsolódást nyújtott.

Jessica Park Flat-Out Matt - Titkolni bolondulásig c. kiegészítőkötetével folytattam, ami egy délután alatt elolvasható a maga kis 160 oldalával, és arra a rövid időre szintén kellemes kikapcsolódást jelent. Ennek ellenére bennem nem hagyott mély nyomokat, hovatovább ha nem készült volna el ez a kötet, az sem lenne túl nagy veszteség. Az egyetlen szembeötlő dolog nekem így, közvetlenül a Szürke ötven árnyalata után olvasva annyi volt, hogy két szexjelenet leírása között mekkora különbség tud lenni.

Veronica Roth Négyesében viszont kellemeset csalódtam, pedig voltak fenntartásaim a Hűséges után. Ha a Jessica Park könyvre azt mondom, kihagyható lett volna, akkor a Négyes esetében hangsúlyozom, nagyon jó, hogy elkészült! Hogy miért? Mert Veronica Roth nagyon jól életre keltette Négyest, és ahogy a csoportválasztás előtti életéről, illetve a Trisszel való megismerkedése előtti időkről olvashatunk, egy valódi személyiséggel rendelkező, gondolkodó hőst ismerhetünk meg, és ezt nagyon fontosnak tartom, mert a Jessica Park könyvben pont azt hiányoltam, hogy Matt nem tud felülkerekedni azon, hogy ő az okos, önfeláldozó, háttérbe szoruló, titokban epekedő jófiú. Talán a könyv vége felé kezdett kibontakozni, de nem ez volt a könyv fő célkitűzése. Na de visszatérve Négyeshez, elérte, hogy újra kedvem lenne elolvasni a Beavatott-trilógiát.

Jelenleg Flora Thompson Candlefordi kisasszonyok-ját olvasom. Nagyon tetszik, de viszonylag hosszúak a fejezetek, lassabb az irama, nem lehet (vagy legalábbis én nem tudom) úgy olvasni, hogy "van öt percem, olvassunk egy kicsit belőle".

Beszerzés szempontjából rendíthetetlenül tartom magam ahhoz, hogy nem veszek könyvet, amíg az itthoni olvasatlanok el nem fogynak. Ennek ellenére nagyon örültem, amikor tegnap Gabi barátnőm megajándékozott Bagdy Emőke Relaxáció, megnyugvás, belső béke című könyvével. Biztos hamarosan el is olvasom, kíváncsi vagyok rá nagyon.

 Fontos előrelépés volt ebben a hónapban, hogy eldöntöttem, beszerzem a régóta áhított könyvespolcot. Nézegettünk, méricskéltünk, végül arra jutottunk, hogy úgy fogjuk csináltatni a könyvespolcot. Reményeim szerint a februári zárásra elkészül, és meg tudom majd mutatni.

Nagyon ritkán fordul elő, hogy cserélek v. eladok könyvet. Ebben a hónapban ez is megtörtént. Megváltam Nick Hornby Betoncsók c. könyvétől, már meg is érkezett a Molyomhoz. Örülök neki, hogy összehoztuk, ahogy elnéztem, boltban nem nagyon kapható már ez a könyv, én pedig az érte kapott pénzt félreteszem, és felhasználom a következő könyvvásárlásra:)

Márciusi összegzés

Nem lehet egy rossz szavam sem, olvasnivaló tekintetében március abszolút elkényeztetett.

Valamilyen - számomra is kissé rejtélyes okból kifolyólag - régóta szemeztem Emily Colin: Az emléktolvaj című regényével. Ebben a regényben főhősnőnk magára marad kisfiával, miután hegymászó férje életét veszti egy expedíció során, és a könyv tulajdonképpen kapcsolatuk kezdetét, majd a gyászt, férje halálának feldolgozását és az újrakezdést dolgozza fel egyik oldalon, a másik oldalon pedig egy motorbaleset után ébredő férfi útkeresését, aki a baleset következtében elvesztette a memóriáját, sőt ahogy az várható, a halott hegymászó emlékeit megörökli.

A könyv első fele még nagyon tetszett, majd a végére már a feleség személyisége és viselkedése erősen irritált, másrészt ekkorra kijött, hogy a szerző is jócskán ismétli önmagát. (Mindegyik ágyjelenet ugyanúgy zajlott, mozdulatra pontosan, függetlenül attól, hogy ki volt az "elkövető".) Visszatérve a feleségre, a legnagyobb problémám a hiteltelenséggel volt. Egyrészt Madeleine és Aidan szeretik egymást, ez a kiindulópont. Madeleine-nak rossz előérzete van az expedícióval kapcsolatban, ezért könyörög a férjének, hogy maradjon otthon, persze hiába. Aidan annyira szereti Madeleine-t, hogy halála pillanatában is csak arra gondol, hogy megígérte neki, visszajön. Persze, ha az ember lánya hegymászóhoz megy feleségül, akkor bele kell kalkulálnia, hogy bármikor bármi megtörténhet. Na de hogy Aidan halála után néhány héttel már a férje legjobb barátjával összejöjjön, aki persze évek óta szerelmes már Madeleine-ba... Itt bennem felmerül a kérdés, hogy akkor kit is szeretett valójában? Ezen a ponton vált teljesen hiteltelenné a történet, úgyhogy több szót nem is akarok rá pazarolni.

Ezután következett a Csillagainkban a hiba John Greentől, amire nem tudok mást mondani, egyszerűen zseniális. Nem tudom, hogy honnan vette az ötletet, hogy rákos gyerekekről írjon, de ahogy én képzelem, nem lehetett könnyű megírni. Olvasni is nehéz volt, de érdemes. Egyrészt gyönyörű, megható történet kiváló karakterekkel. Jól olvasható, sokat idézhető, az a fajta, ami után kissé más emberré válsz. Másrészt le a kalappal a könyv őszintesége miatt is! Szerintem csak nagyon kevesen képesek őszintén szembenézni a halandóságukkal. Csak ajánlani tudom mindenkinek ezt a könyvecskét, én is biztosan el fogom olvasni még. Nekem ez az a könyv, aminek ott a helye a polcomon, és örökös helye van a Nookomon is. És szerelmes vagyok Augustus Watersbe. És ha lehetne egy kívánságom, kiírtanám a rákot az egész világról.

A Csillagainkban a hiba után napokig képtelen voltam új könyvbe kezdeni. Végül Gary Chapman Egymásra hangolva c. vékony kötetét választottam. Ebben olvastam egy kicsit a szeretetnyelvekről, ami érdekes és hasznos, egy kicsit növelte a rálátásomat a környezetemmel való kapcsolatomhoz.

Aztán a film bemutatója kapcsán előtérbe került Veronica Roth: A beavatott című regénye. Disztópia és kasztrendszer. A könyvtárban épp bent volt, kihoztam gyorsan, aztán a második részét már megvettem. Idejét sem tudom, hogy mikor olvastam ilyen jó és izgalmas regényt. Nagyon tetszett és alig várom, hogy megjelenjen a harmadik kötet április 30-án. Véresnek mondjuk elég véres, de nagyon szépen váltogatják egymást az akciódús és érzelmi elemek. Erről majd a harmadik rész elolvasása után bővebben írok.