Guillaume Musso-t olvasni olyan, mint bekötött szemmel hullámvasutazni: tudod, hogy lesznek fordulatok és csavarok, mélységek és magasságok, csak azt nem tudod, mikor.
Új, Ott leszel? című regényét egy amolyan utazó vidámpark hullámvasútjához hasonlítanám, amilyenek ellepik a vidéki városokat, falvakat május elsején és búcsúk alkalmával: hullámvasutak ezek a javából, de tudjuk, vannak jóval hosszabb, jóval izgalmasabb, félelmetesebb hullámvasutak is.
Ebben a regényben Musso az általam eddig olvasott regényeihez képest új témával kísérletezik. Főhőse, Elliott Cooper gyermekorvos; miután egy kambodzsai önkéntes misszió során meggyógyít egy nyúlszájjal született kisfiút, egy öreg férfi megkérdezi, ha lehetne egy kívánsága, mi volna az. Elliott azt feleli, élete szerelmét, a 30 éve halott Ilenát szeretné még egyszer látni. Az öreg egy tíz sárga pirulát tartalmazó fiolát ad Elliottnak, amelyek segítségével Elliott képes lesz visszatérni a múltba, találkozni egykori önmagával, és Ilenával is.
Musso nagyon finoman adagolja az információkat a szereplőkről. A 149. oldalig nem derül ki, hogy mi is történt Ilena és Elliott között, ennek ellenére nem unalmas a történet, finoman és fokozatosan emelkedik a hangulat, hogy aztán a könyv második felében megkapjuk a válaszokat, és átéljük azt a bizonyos gyomorban kezdődő érzést, amely felliftezik egészen a szívig, hogy aztán egy jól kiérdemelt dobbanásban oldódjon a feszültség.
Az eddigi Musso regényekhez képest (a francia megjelenést tekintve ez a harmadik regénye, és pont megjelenési sorrendben olvastam őket), nagyon Mussos a témaválasztás, hogy a főszereplőnek jóvá kell tennie, meg kell változtatnia élete egy eseményét, méghozzá múltbéli tettét, amihez valljuk be az egyetlen eszköz az időutazás. Kedvenc témám. Nem tehetek róla, számomra az időutazás egy kicsinyke lerágott csont - ha nem tekintjük a Jöttünk, láttunk, visszamennénk típusú történeteket -, egyik végén az Időutazó feleségéből megismert, a legváratlanabb pillanatban köddé váló, véletlenszerű időben és helyszínen meztelenül felbukkanó, ruhalopó, a múlton változtatni nem tudó, ilyenformán "sok hűhő semmiért", szenvedős, abszolút értelmetlen megoldás áll (ami annyiban reális, hogy a múltat meg nem cselekedni, a kimondott szavakat ki nem mondani úgysem lehetséges, utólag úgyis eleget fantáziálunk arról, mi lett volna, ha nem... ), a másikon a nagyon is pontos, direkt helyszínen és időben felbukkanó, ruhában, okkal időutazó, múlton változtató Elliott éhoz hasonló történet foglal helyet (a happy endre számítunk, ennek ellenére ott az emlékeztető: a hiba el nem követése nem garantálja, hogy a dolgok úgy sikerülnek, ahogy szerettük volna). Szóval magáról az időutazásról ez a véleményem.
Arról pedig, hogy GM írt egy időutazós regényt, az a véleményem, hogy nagyon jól tette. Fiatal író, tehetséges, igényes, van mondanivalója, megvannak a visszatérő jellemzői, karakterei, jó, hogy próbálgatja magát. (Úgy is értem, hogy kipróbáltad Guillaume, tovább léphetsz:D)
Néhány szót szólnék még a magyar kiadásról.
Maga a könyv első ránézésre nagyon furcsa: jóval nagyobb, mint amekkorák az átlagos könyvek szoktak lenni. (Konkrétan olyan magas, mint a nagy orosz szótáram, a kék.) A lapok elég vastagok, és elég nagy betűvel írták a szöveget is, senkinek nem okoz gondot elolvasni. A méretéhez képest könnyű a könyv, nagyon kényelmes tartani, és könnyű lapozni, nem törik meg a gerince. Hasonló konstrukciót javasolnék a negyedik részhez is (Twilight), akkor nem kapnánk ínhüvelygyulladást, mire elolvasnánk. A borítón van valami fényes védőréteg, ez az én példányomról már most elindult lefelé, pedig csak én olvastam, és nem vagyok egy barbár olvasó, nem szamárfülezek, nem dobálom, nem gyűröm.
A borítója nagyon tetszik, szeretek ránézni.
Egyetlen csalódásom volt csak, igaz, attól sokkot kaptam. Hátra szoktam lapozni a könyvekben, hogy megnézzem, hány oldalas egy-egy mű, de szigorúan csak ezért, soha nem olvasom el a végét, és nem lesek. Tartalomjegyzék nincs, konstatáltam, hogy 357 oldal, következésképpen a 308. tetején arra számítottam, hogy van még majdnem ötven oldal a történetből, ezért nagyon meglepődtem, amikor a 308. oldal alján kiderült, hogy nem, nincs, itt a vége. A további ötven oldalon a pofátlan módon eredeti borítóval és címmel (És azután) újra megjelenő Szerelem életre-halálra, és az előkészületben lévő, június 30-ra tervezett Visszajövök érted első oldalai olvashatóak. Utóbbi nagyon izgalmasnak ígérkezik, már alig várom, nem is olvastam el egyszerre a részletet, tartalékolok belőle későbbre:) Gondoltam erről jó, ha tudtok, nehogy úgy járjatok, mint én.
Domonkos Eszternek köszönet a fordításért, nyugtató balzsamként hatott a Farkas Veronika-Burok-Agave okozta sebemre. Nagyon igényes, minőségi munka, bár biztos az alapanyag is jóval színvonalasabb, árnyaltabb volt. Ha nem szórakoztató irodalmat írna, GM idővel igazi szépirodalmat is tudna írni. Szeretem, na.
Két apró észrevétel, tipikus: "Régóta beesteledett" (aha), és egy helyen a Jóbarátokat Barátoknak fordította (Friends ugye angolul, és ezek a buta franciák hajlamosak megtartani az angol címeket).
Íme az álmok funkciója! Nem a természettudomány, hanem a pszichoanalízis berkeiben kell keresgélnie. Az álmok az elfojtott vágyak megnyilvánulásai. Egyfajta biztonsági szelepként működnek, és elősegítik, hogy a tudattalan tartalmak a felszínre jussanak anélkül, hogy megbillenne a pszichés egyensúly. Elliott Albert Einsteinnél kopogtatott, és Sigmund Freud nyitott ajtót! (100.o.)
Harminc éve, mióta Ilena meghalt, ő mintha zárójelbe tette volna az életét, és létezésének inkább szemlélője, mint cselekvő részese volt. (101.o.)
Olykor egy semmiségen múlik az élet. Súrol egy tekintet. Szempilla rebben. Karhoz ér egy vállpánt… (209.o.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése