Az Olvasás 7 Hete VII. - Változnak az évszkok... és az olvasási szokások

Legkésőbb múlt vasárnap illett volna megszületnie az utolsó heti bejegyzésnek, de nem jött össze. Az utóbbi hetekben nem érünk a családi tennivalók végére, másrészt igyekszünk kihasználni, amíg jó idő van, és bográcsozhatunk barátokkal, horgászhatunk, mártózhatunk a Balatonban, vagy kerékpározhatunk. A hideg, esős idő beköszöntével úgyis megint többet fogunk olvasni :) Nem szaporítom tovább a szót, térjünk rá a témákra.

- Olvasási szokások változása

Az olvasási szokásaim nagyon megváltoztak, mióta rátaláltam a Moly.hu-ra. Ahogy már korábban írtam is erről, most is csak azt tudom mondani, hogy kitárult a könyvvilág, mióta tag vagyok. Korábban gyakorlatilag azon szerzők műveit kerestem, akiket felkapott a média. Mára sokkal nyitottabb lettem, olyan műfajokba is belekóstolok, amiknek korábban esélyt sem adtam volna, és persze az én olvasmányaim közé is be-becsúsznak hype-olt könyvek, de összességében pont a felkapott művekkel szemben lettek fenntartásaim.

Még mindig hagyományos könyveket olvasok, bár kezdek nyitni az e-book-ok felé. Hangoskönyvvel próbálkoztam már, de nem mondhatnám, hogy szokásom hangoskönyvet hallgatni.

- Olvasási szokások: hol, mikor olvas szívesen? (otthon, tömegközlekedésen, parkban, erkélyen, reggel, délben, este, stb.)

Legszívesebben esténként az ágyban olvasok, lefekvés előtt, ha tehetem legalább egy órán keresztül. Azonban bármikor képes vagyok olvasni, a párom meg is szokta jegyezni, hogy ha van két szabad percem, már olvasok. Egyértelmű, nem? Miért, van, aki nem?

Viccet félretéve nem vagyok válogatós, egy dologhoz ragaszkodom: csend és nyugalom legyen. Ha egy mód van rá még zene se szóljon, nemhogy tévé menjen, vagy beszélgetés, mert ezeket nem mindig tudom kizárni, és felbosszant, hogy nem tudok odafigyelni a könyvemre.

Az előző tanévben Kaposvárról bejártam Pécsre busszal. Ez idő alatt tökélyre fejlesztettem a buszon olvasás képességét.

Nyáron sokszor olvastam a szabadban, legutóbb ma, a tókaji parkerdőben. Szeretek olvasni, bárhol, bármikor.

Az Olvasás 7 Hete VI. - Kontrák és irodalom órák

Az utolsó hét utolsó napján akkor közzéteszem a 6. körhöz kapcsolódó gondolataimat...

Klasszikusok kontra kortárs irodalom

Körülbelül egy éve nem olvastam klasszikus irodalmat, pedig szeretem a klasszikusokat is. Azaz, időről időre érzem a késztetést, hogy klasszikus irodalmat olvassak. Az más kérdés, hogy a késztetést mostanában ritkán követik tettek.

Szeretem a klasszikus irodalmat, mert talán ez tud a legjobban kiszakítani a jelenből. Izgalmas időutazás a múltba, keserédes elvágyódás egy régvolt világba, egy a maihoz képest nyugodtabb világba.

Ugyanakkor pontosan emiatt egy klasszikus műre több időt is kell szentelni, mint egy kortárs alkotásra, hiszen általában lassabb, ízesebb, részletgazdagabb az előbbiek nyelvezete, más a történet lüktetése. Egy időben sokat olvastam Jókait, mindig nyári szünetben, esténként elmélyülve a regényekben, mert vannak művek, amiket nem lehet két rohanás között öt percre felcsapni.

Meggyőződésem, hogy klasszikus műveket öröm és élvezet olvasni, de nem mindegy, milyen életkorban olvassuk. Nem biztos, hogy egy 18 éves vagy még fiatalabb emberkének - mégha tanulós illetőről is van szó - van olyan kiforrott gondolkodása, hogy megértse, átérezze a klasszikus regényeket.
Én lassan 23 éves vagyok, de még mindig úgy érzem, bizonyos művekre nem vagyok még elég érett. Például a nagy orosz művek kifogtak rajtam. Nem mondom, hogy rosszak, de nem vagyok még elég türelmes ahhoz, felvegyem az orosz klasszikusok ritmusát (lelassuljak hozzájuk).

Magyar kontra külföldi irodalom, avagy miért félünk egy-egy magyar/külföldi író művétől?

Ennek szerintem nincs más oka, csak annyi, hogy a külföldi írók művei körül több felhajtás van, mint a magyar szerzők művei esetében. Egy külföldi író műve sokkal több olvasóhoz jut el, mert az országnak is nagyobb a lakossága, mint Magyarországé. Egy-egy friss, külföldi mű már megjelenésekor ngyobb nyilvánosságot kap, mint a magyar íróké, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy menyivel gyakrabban készül belőlük filmadaptáció. Szóval akárhogy is nézzük, szélessebb közeghez jutnak el a külföldi művek. Persze nem ártana tisztázni, hogy külföld alatt mit értünk. Én főként az angol-amerikai, francia és olasz irodalmat, mert valljuk be, egy ismeretlen kazahsztáni, belga vagy honolululi szerző műve bármennyire is külföldi, számomra sokkal kevésbé bizalomgerjesztő, mint a többi.

Hogy miért félünk egy-egy magyar szerő művétől? Mert a - bántás legkisebb szándéka nélkül - magyar reklámszakembereknek különös érzéke van ahhoz, hogy a hitvány ponyvára hívja fel a potenciális olvasók figyelmét, míg az igazán értékes alkotások a könyvesboltok polcain bújkálnak, és csak a véletlennek, vagy a Molynak közönhetően kerülnek be a köztudatba. 

Az iskolai irodalomórák bátorítanak vagy tántorítanak? Miért olvasnak egyre kevesebbet a fiatalok? Ön mit olvastatna az ifjúsággal?

Első gondoltom: az iskolai irodalomórák tántorítnak. Kezdve onnantól, hogy első osztálytól erőltetik a hangos olvasást, ami jó, ha z adott kisgyerek gyorsan tanul, és nem kell megszenvednie minden egyes kibetűzött szóért úgy, hogy teljesítményét rögtön összevetik az osztálytársakéval, és sokszor kudarcélményt élnek át a gyerekek.

Azonban elsősorban nem az iskola okolható azért, hogy olvasnak-e a fiatalok, hanem a szülők, nagyszülők, akikkel a gyermek élete első hat évét tölti. Ebben a hat évben alapozza meg a szülő a gyermek nyelviségét, hiszen tőle tanulja a szókincset, az artikulációt. Nem egy, nem két diszlexiás-diszgráfiás kisgyereknél visszvezethető a probléma a nem kommunikatív szülőre. Például anyuka keveset beszélt a gyermekéhez, nem is választékosan tette... Nagy mértékben befolyásolja a fiatalok olvasási szokásait, hogy lát-e otthon könyveket, olvasó szülőket a gyerek. Az iskolában rögtön könyvek vannak. Milyen kétségbeejtő lehet egy ilyen világba belecsöppenni annak, aki nem ehhez volt szokva. Milyen rémisztő lehet ez a változás!

De megkockáztatom, az iskolai irodalomórák könnyen eltántoríthatják azokat is, akik amúgy szeretnek olvasni. Ugye eleve adott, hogy mit KELL olvasni. Meggyőződésem, hogy a válogatott kötelező olvasmányok nem felelnek meg sem a gyerekek érdeklődési körének, sem érettségi szintjének. Nehezek tudnak lenni, és akkor még meg is mondják, le is diktálják, hogy a szerző mivel mit akart mondani. Ez szerintem tántorít. Erőltetett, fantáziátlan, egyáltalán nem szeretteti meg az olvasást. Persze tanítási stílustól is függ. Ma már nagyszerű kooperatív technikák vannak arra, hogy miként lehessen minél jobban bevonni a tanulót a saját tanulmányaiba. Ahol ezeket a technikákat alkalmzzák, sokkal sikeresebbek a tanórák, sokkal jobban felkeltik a tanulók érdeklődését is, gondolkodásra késztetnek és sikerélményt adnak.

A kötelező olvasmányokat nem lehet kiiktatni, de nem kell felháborodni, ha a fiatalok mást olvasnak. Hadd olvassanak, hadd jussanak el odáig, hogy maguktól akarjanak elolvasni valamit!

Az Olvasás 7 Hete V. - "Az vagy, amit olvasol"

Az Olvasás 7 Hetének aktuális fordulója két szempontból is rendkívüli. Egyrészt nem utólag nyilatkozom a kérdésekről, másrészt ezen a héten csak egy téma fogott meg.

„Az vagy, amit olvasol”, azaz lehet-e valakinek a személyiségére következtetni az olvasmányai alapján? 

Régebben úgy gondoltam, alapvető következtetéseket lehet levonni egy ember személyiségéről az olvasmányai alapján. Ezt értsétek úgy, hogy könnyen estem abba a hibába, hogy a saját ízlésem, az általam értékesnek ítélt könyvekkel vetettem össze mások könyvespolcát. Ebből kifolyólag hajlamos voltam - nem szép dolog, nem is vagyok büszke rá - mások ízlését az enyémhez képest jónak vagy rossznak értékelni.

Nem tudnám megmondani, hogy mikor és mi változtatta meg a hozzáállásomat, de már nem vagyok ilyen.

Ha irodalomról beszélgetek valakivel, mindig arra gondolok, milyen nagy és sokszínű a világ, és mindenkinek megvan a maga ízlése, ami nem jobb vagy rosszabb az enyémnél, egyszerűen csak más. Hasonló a hasonlónak örül, azonos érdeklődésű körű emberrel beszélgetni könnyű és kellemes, hiszen mintha saját jó ízlésünket erősítené meg a másik. Viszont ha az enyémtől eltérő ízlésű valakivel beszélgetek, kíváncsivá tesz, hogy őt mi fogta meg abban az adott műben, mit adott neki. Miközben látszólag könyvekről beszélgetünk, valójában a személyiségünkről is szó van. Miért olvas valaki irreális, bugyuta szerelmi történeteket, miért szeret egy másik ember lélekboncolgató történeteken merengeni. Milyen intelligens és fantáziadús az, akit rendre az összetett, kirakós detektívregények vonzanak, vagy aki bele tudja képzelni magát egy sárkányokkal és mindenféle természetfeletti lényekkel teli világba.

Igen, azok vagyunk, amit olvasunk. Igen, lehet az olvasmányaink alapján a személyiségünkre következtetni, de nem szabad ez alapján senkit meg/elítélni, az olvasmány mögé kell nézni, meglátni az embert. A személyiség változik, fejlődik, így az olvasmányok is változhatnak :)

Az Olvasás 7 Hete IV. - Védőbeszédek, interjúk és egy kis promóció

Ezekről a témákról a múlt héten kellett volna írnom, de annyi baj legyen!

Védőbeszéd a szépirodalom/szórakoztató irodalom mellett

Kétségtelen, lehet védőbeszédet mondani a szépirodalom és a szórakoztató irodalom mellett is, csak nem biztos, hogy érdemes, hiszen nem kell, hogy versenyezzenek egymással. A változatosság gyönyörködtet, és attól függetlenül, hogy lelki alkatunktól függően szívesebben olvasunk szépirodalmat vagy szórakoztató irodalmat, gondolom olykor-olykor mindenkinek jól esik egy kis kalandozás irodalom-birodalomban.

Ami engem illet, alapvetően szépirodalmi beállítottságúnak tartom magam. Ha egy regénynek nem elég igényes a nyelvezete, gyenge a karakterábrázolása, és nincs katarzis élményem, hiányérzetem támad, legyen bármennyire jópofa vagy eseménydús a történet.

Egyébként arra lennék kíváncsi, hogy ki vagy mi határozza meg, hogy mitől lesz egy könyv szépirodalom vagy szórakoztató irodalom? Számomra abszolút minőség kérdése az egész. Bár nem mondhatom, hogy nagy fantasy rajongó lennék, de mióta molyolok, sokkal nyitottabb lettem a különböző műfajok iránt. Ennek köszönhetően ismerkedtem meg a Csodaidőkkel, ami számomra igenis egy komoly szépirodalmi alkotás, mert nemcsak egy szórakoztató jövőben játszódó történet, hanem igen komoly mondanivalót is megfogalmaz egy fantáziadús, részletgazdag környezetbe ágyazva.

Amondó vagyok, hogy legyünk nyitottak és olvassunk minden műfajból, amit csak tetszik, lelki alkatunk, igényeink szerint, hisz ahogy Rory Gilmore is megmondta, az "olvasást magányos tevékenységnek tartom", a lényeg, hogy személyes, bensőséges élményt nyújtson. Nem kell senki elvárásainak megfelelni, olvassa mindenki azt, ami neki tetszik!

Ha a kedvenc írójával/íróival készíthetne interjú, ki lenne/kik lennének a kiválasztott(ak)?

Hm, érdekes kérdés. Először valóban majdnem felsoroltam a kedvenc íróimat (Szabó Magdát, Anna Gavaldát), de aztán rájöttem, nem biztos, hogy feltétlenül velük találkoznék. Hogy miért nem? Mert őket szeretem, kedvelem, valamilyen szinten hasonlóan gondolkodhatunk. Ha már interjút készítenék egy íróval, olyasvalakit választanék, akivel akár még vitatkozni is tudnék. Így a választásom Audrey Niffeneggerre, Guillaume Musso-ra és Carlos Ruiz Zafónra esett. 

Például Audrey Niffeneggerrel nagyon szívesen beszélgetnék arról, hogy honnan veszi a regényeihez az ötleteket, és hogy a szereplői megalkotásakor mennyire kerül közel a karaktereihez. Igen, arra lennék kíváncsi, hogy hogy képes olyan sorsra juttatni szerencsétleneket, amilyenre szokta.

Guillaume Musso és Carlos Ruiz Zafón akár együtt is érkezhetne hozzám. Mindkettejüktől ugyanazt kérdezném: hogy egy alapvetően nem tehetségtelen író miért váltja aprópénzre a tehetségét, és elégszik meg azzal, hogy kisebb-nagyobb különbségekkel persze, de nagyjából ugyanazt az egy történetet írja meg újra és újra, nem riadva meg a közhelyek és giccses megfogalmazások vég nélküli felhasználásától.

A Moly.hu könyves közösségi oldal népszerűsítése

Közel másfél éve napi rendszerességgel molyolok. Mióta rátaláltam erre az oldalra, kitárult a könyvvilág. Nagyon-nagy és gazdag könyvadatbázis, őszinte és hasznos olvasói értékelések. Szerintem nagyon jó, hogy ez az oldal létrejött, mert előtte - de talán ez összefügg az életkorommal is - a kötelező olvasmányként feladott klasszikusok és néhány promotált szerző - például Nick Hornby, Paulo Coelho, Helen Fielding, Tisza Kata és Rácz Zsuzsa - jelentette AZ IRODALMAT. Azóta tudom, hogy ők csak a jéghegy csúcsáról integetnek, és érdemes mélyebbre ásni.

Ezen kívül saját tapasztalatból tudom, hogy ez a közösségi oldal képes kilépni a virtuális valóságból, és lehetséges addig ismeretlen emberekkel valós találkozásokat is megejteni.

Szóval a moly nagyon jó dolog. (Csak rendkívül addiktív.)