Flora Thompson: Candlefordi kisasszonyok

Én vagyok az, aki úgy kapott kedvet a Candlefordi kisasszonyok című könyvhöz, hogy a sorozatnak összesen egy (az utolsó) részét látta, és az alapján úgy gondolta, a hangulatában a Váratlan utazást és az Anne-t idéző történet nem lehet rossz. Az elmúlt hónapokban olvasott disztópiák, fantasyk és egyéb friss megjelenések után nagyon kellett már valami "klasszikusabb" olvasmány, és Flora Thompson könyve e célnak pont megfelelt. Jól esett a lelkemnek újra vastag, keménytáblás, ragasztott kötött könyvet lapozgatni, de ilyen könyvhöz ilyen kiadás is dukál. A fülszöveg ezúttal olyan tökéletesen leírja a könyv (egyszerűen nem bírom azt mondani, hogy regény) lényegét, hogy teljesen feleslegesnek tartom megpróbálni összefoglalni a tartalmat.

Mint egy finom – néhol meglepően éles, hangsúlyos színekkel tarkított – pasztellkép, olyan ez a regény. Cselekménye tulajdonképpen nincs, csupán egy főszereplője, Laura, akinek életútját – nagyon felszínesen – gyerekkorától felnőtté válásáig követhetjük. Hogy milyen, azt csak jelzésekből érzékeljük, de igazából nem is fontos. Ami számít, az egy letűnt, a XIX. század nyolcvanas éveiben még meglévő angliai, vidéki életforma, amely összességében eltűnt ugyan, de nyomaiban még ma is megvan a vidéki Angliában. Egy piciny – szegénységükben már akkor is a közép-európai paraszttól fényévnyi távolságra élő mezőgazdasági munkások által lakott – oxfordi falucskától egy tehetősebb, iparosodó falun át a vidéki angol kisvárosig ismerhetjük meg az akkori emberek életét. Történet nincs, csak életképek, helyzetleírások, amelyek mind Flora Thompson szikrázó szellemét dicsérik. Egyszerűségükben is elevenek, élethűek, s érdekesebbek, mint bármilyen kitalált, fantázia szülte történet. Néha – amikor a szerző régi rigmusokat, ünnepeken előadott dalokat, népi játékokhoz társuló mondókákat idéz – lelket pezsdítően frissek. És az vesse az első követ Flora Thompsonra, aki – élje bár a legmodernebb, legpörgősebb életet – nem gondolt még soha nosztalgiával egy letűnt, de talán nem felesleges értékeket hordozó korra.

Azt, hogy olyan ez a regény, mint egy pasztellkép, és hogy cselekménye tulajdonképpen nincs, tessék komolyan és szó szerint venni, semmi túlzás vagy torzítás nincs ebben a jellemzésben. Nagyon fontosnak tartom, hogy ezzel tényleg legyen tisztában mindenki, aki kacérkodik a könyv elolvasásával, mert aki egy "Anne Shirley Angliában" típusú történetet vár, nagyot csalódik. Én még most sem igazán tudom hová tenni ezt az élményt magamban, pedig olvastam a fülszöveget rögtön az elején, mégis meglepett. Az Oscarból idézve tudtam, csak nem sejtettem, hogy tényleg nincs története. Nagyon furcsa így elolvasni egy több mint ötszáz (500!) oldalas könyvet, ami ráadásul (szép)irodalmi mű, nem tankönyv. Hogy őszinte legyek ezt nem is tudom teljesen megemészteni, iszonyú hiányérzetem van és nem egészen értem a koncepciót. Mármint értem én, és elismerésem a műért, gyönyörű tisztelgés ez a múló idő és a változás előtt, de annyira hiányzik belőle egy történet! Kíváncsi vagyok más olvasóknak mi lesz a véleménye, ki lesz az, akinél tökéletes fogadtatásra lel, ha lesz egyáltalán ilyen. Én nem értem, kit céloz meg ez a mű, mert tudományos használatra szerintem túl irodalmi, irodalmi élménynek pedig egy kicsit kevéske így történet nélkül, mindenesetre érdekes tapasztalat volt számomra, egy kis kilépés a komfortzónámból.

Dömének nem volt hiányérzete

A történet hiányán túllépve érdemes megállni egy pillanatra és elmélkedni egy kicsit a korszakon, amelynek megörökítését Flora Thompson olyan fontosnak tartotta. Átérezni, hogy a hétköznapok apró - a mai ember számára teljesen megszokott - vívmányai, újításai, találmányai mekkora változást hoztak és milyen jelentőséggel bírtak akkoriban. Mennyi minden van, ami számunkra már teljesen természetes, és szinte el sem tudjuk képzelni, hogy valaha máshogy volt, vagy egyáltalán nem volt. Erre akkor döbbentem rá (újra), amikor Flora Thompson az öregségi nyugdíj bevezetéséről írt. Az ilyen dolgok miatt fontos emlékeztetők a Candlefordi kisasszonyokhoz hasonló regények.