Javítsatok ki, ha tévedek, Isla Dewar nem tartozik a Magyarországon ismert írók közé. Nem is értem egyébként, hogy mire fel ez az ismeretlenség, ugyanis nagyon jó írónőnek tartom, legalábbis a Tánc a világ végén című - szintén méltatlanul olvasatlan - regénye alapján.
Én sem ismerném sem Isla Dewart, sem a regényt, ha hónapokkal ezelőtt egy random idézet vagy értékelés a Molyon fel nem keltette volna az érdeklődésemet. Ahogy az lenni szokott, várólistára tettem, aztán Fickának köszönhetően beszereztem egy saját példányt, ha jól emlékszem a Könyvudvarban négyszáz forintért lehetett kapni. Hónapokig hevert a polcomon, majd egyszer elolvasom címszóval. Ez az egyszer pedig júniusban érkezett el.
A regény főszereplője a 30-as évei végén járó városi tanítónő, feleség és anya, Iris. Iris élete kettétörik, amikor egy reggel férje munkába menet meghal, és kiderül, egész közös életük hazugságokra épült. A férfi kettős életet élt, munkája és a látszólagos anyagi biztonság mögött lóversenyzés és hatalmas adósságok rejtőzik. Iris csak férje halála után szembesül a valósággal. Ekkor ki kell találnia valamit, amivel még mentheti a menthetőt, valamelyest biztosíthatja gyermekei jövőjét és rendezheti saját életét is. Ehhez Iris felszámolja eddigi életét, és elvállal egy falusi tanítói állást. A regény a faluban eltöltött egy év eseményeit, tapasztalatait írja le. Bemutatja, hogy az egyes családtagok hogy dolgozták fel férjük/apjuk elvesztését, a beilleszkedés és a mindennapi élet nehézségeit az új környezetben. Nagyon olvasmányos regény, aki szereti az ilyesfajta témákat, és az iskola és a tanítók világát, garantáltan örömét leli ebben a történetben. Isla Dewar stílusa nagyon magával ragadó, dinamikusan ír, színesen (anélkül, hogy giccses lenne), igazi élvezet olvasni a mondatait. Ráadásul nagyon szellemes is, többször hangosan felkacagtam olvasás közben. Ennek a nőnek olyan humora van, hogy elhiszem róla, nem erőlködött, hogy valami vicceset írjon, mint sokan mások, egyszerűen jött belőle a szellemesség. A történet nem szűkölködik szójátékokban sem, és dicséret illeti Nikowicz Nóra fordítót, aki kiválóan ültette át magyar nyelvre ezeket a szójátékokat. Csak ajánlani tudom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése