Januári összegzés

Régebben mindig a januárt tartottam az év leghosszabb havának. Hát idén viszont szabályosan elrepült. Olvasás terén hat könyvvel zárult, ami számomra meglepően soknak tűnik, igaz, volt, amit még tavaly kezdtem.

Sorrendben:

Tartalom és borító alapján egyaránt A hölgyek öröme vitte a prímet. Egy véletlennek köszönhetően fedeztem fel ezt a művet még decemberben, amikor egy péntek estén egy kosztümös filmre akadtam a Duna TV-n, majd rövid keresgélés után kiderült, hogy Emile Zola regényén alapszik (noha tulajdonképpen az áruházon és a szereplőkön kívül édes keveset használtak fel az eredeti történetből).

Szégyen, de Lady_L bátorítása kellett, hogy bele merjek kezdeni, annyira féltem, hogy utálni fogom Zolát. Dickens nagyon nagy csalódás volt a Copperfield Dávidban, és azóta nem mertem 1800-as évekbeli szerzőktől olvasni.

Mondanom sem kell, Zolát nemhogy nem utáltam meg, de megszerettem, olyannyira, hogy nagy esélye van, hogy az egyik kedvenc szerzőmmé avanzsáljon!

A történetet jól összefoglalja a fülszöveg:

A regény egy párizsi nagyáruház, a Hölgyek Öröme mindennapjait mutatja be, s ezen keresztül azt a folyamatot, ahogy az újfajta, imperialista módon gátlástalan kereskedelem kiszorítja az elavult, régi patriarchálisat. A fiatal és jóképű Octave Mouret korán felismeri a nagy lehetőségeket, és bőkezű asszonymecénások segítségével valósítja meg merész tervét: a hatalmas, elegáns áruház létrehozását. A gazdag választékkal, olcsó árakkal, ötletes és költséges reklámhadjárattal a régi kiskereskedők képtelenek lépést tartani. Végső és tragikus pusztulásukat a régihez való csökönyös ragaszkodásuk sietteti. Denise, a regény hősnője, egy vidéki kisvárosból érkezik Párizsba. Őt is elkápráztatja a Hölgyek Öröme nagystílűsége, amelynek rövidesen alkalmazottja lesz. Testi-lelki erejét nem törik meg az első idők megaláztatásai, a kíméletlen bánásmód, az embertelen munka. Felemelkedését nem szerencséjének, hanem okos józanságának, szemérmes tartózkodásának köszönheti. Mouret szenvedélye egyre hevesebb iránta, s ezt soha nem a maga céljaira használja. A férfi végül meghódol előtte és életük összefonódik. Idealizált szerelmük hátterében Zola jól kihangsúlyozza a reális valóságot: a különböző manipulációk a nők hiúságával, a szövevényes érdek-kapcsolatok, a pénz utáni hajsza, a szennyes kis üzelmek segítségével lesz teljes a körkép.

Amit nem lehet egy fülszövegben leírni, az az a csoda, amit Zola stílusa és ábrázolásmódja ad hozzá a történethez. Idejét sem tudom, mikor olvastam utoljára ilyen csodálatos leírásokat, jellemrajzokat, velős gondolatokat. Talán Szabó Magdánál, de míg Magda leírásai olyanok, mintha ostorral csapkodnák az embert, és hosszan sajgó sebet hagy maga után, addig Zola soraiból inkább gúny árad, ami után azt mondják, bizony jól fején találta a szöget ez a Zola. Akár a kereskedelemről, akár az emberekről írt gondolatait nézzük, meg kell állapítanunk, hogy ezek mit sem vesztettek aktualitásukból, ugyanakkor számomra még mindig hihetetlen, hogy az 1800-as évek végén is ilyen volt már a világ.

Egyetlen dolgot sajnálok csak, hogy nem olvashattam tovább! De ki tudja, hátha a Rougon-Macquart család sorozatban visszatérnek még:)

 

Csernus Imre friss könyve, A kiút szintén tavaly megkezdett darab volt. Egy könyv a személyes poklok típusairól, arról, hogy hogyan lehet ezekből a poklokból kijutni, önmagunkhoz és másokhoz való őszinteségről, hitelességről, az y generációról, rólunk, a facebookról. Mindez sokszor nem kevés iróniával átitatva. A vége felé már eléggé szájbarágós volt a sok ismétléstől, ami kell is, mert van, amit nem lehet elégszer elmondani az embereknek, de attól még olvasás szintjén nem nyújt olyan nagy élményt.

A citromtorta különös szomorúságáról már írtam. Kár az elvesztegetett időért.

John Greent annyira méltatják a Csillagainkban a hiba kapcsán,hogy nem tudok nem kíváncsi lenni rá. Mivel a nevezett könyv miatt magasan van a mérce és nagyok az elvárások, gondoltam az első könyvével kezdem. Így esett a választásom az Alaska nyomában-ra. Ez a regény azoknak való, akik szeretnének napjainkban játszódó, titokban ivós-cigizős, koleszos történetet olvasni, félénk fiúval, problémás lánnyal a főszerepben. Nekem is volt egy Alaskához hasonló osztálytársam, akin nem lehetett segíteni. Emiatt én nem tudom az ilyen típusú szereplőket megkedvelni, vagy együtt érezni velük. Nálam ez a könyv a "jó, de nem olvasnám el még egyszer" kategória, viszont az tény, hogy John Green jól ír, úgyhogy fogok még tőle olvasni.

Ilyen előzmények után kellett egy krimi. Kitől mástól, mint Agatha Christie-től?! Soron következő regénye a Gyilkosság a golfpályán volt, Poirot-val és Hastings-szel. Agatha Christie milyen lágyszívű volt még a pályája elején! Ez a regénye egy szappanoperával is felért, annyiszor csavart a történeten, és olyan kuszák voltak a viszonyok is. Szórakoztató volt, de vannak ennél jobb regényei is.

Jessica Park regényét biztos nem a magyar címe - Szeretni bolondulásig - alapján választottam, mivel ettől személy szerint sikítófrászt tudnék kapni. Pedig miután végeztem a könyvvel, azt kellett, hogy mondjam, nagyon jól visszaadja a könyv lényegét, az irritálóan közhelyes, szirupos jelentés nélkül. Ez azonban mit sem változtat azon a tényen, hogy a könyv címét csak suttogva mertem kimondani a könyvesboltban, úgyhogy a továbbiakban én inkább maradnék az eredeti címnél, és Flat-Out Love-ként fogom emlegetni.

Szóval kétségkívül a borító, valamint MFKata és Angelika bejegyzései alapján lett ez musthave könyv nálam, amit az év eleji könyvstop ellenére, a karácsonyi ajándék könyvutalványomon meg is vettem, majd három nap alatt el is olvastam, azzal az igazi esti, elmélyülős ágyban olvasással.

Bevallom, sokkal sziruposabb, tingli-tanglibb történetre számítottam. Ehhez képest szerintem ez a Jessica Park jól elkapta a fonalat, és nagyon korrekt történetet kanyarított jó kis párbeszédekkel, hiteles karakterekkel, hiteles történettel és hiteles befejezéssel. Idén karácsonykor pedig minden bizonnyal megnő a feldíszített karácsonyfa alatt fekvő molyok száma:) A katarzis néhány napig tartott, de azért várom, hogy megjelenjen a Matt nézőpontjából írt spin off kötet, a Flat-Out Matt.

Végül Émile Zolával és a Rougonék szerencséjével csusszantam át februárba. Ezt még olvasom:) Elöljáróban annyit, hogy nehezen jutottam túl az első oldalakon, mert a temetőről olyan leírást adott Zola, hogy csak olvastam újra és újra, majd hangosan, nem tudtam betelni vele!