A történet életrajzi ihletésű. Szabó Magda, miután nagyobb lakásba költöznek férjével, a szintén író Szobotka Tiborral, házvezetőnőt keres, aki segít a háztartás vezetésében, hogy ő az írásnak szentelhesse minden idejét. (Szabó Magda 1949-ben Baumgarten-díjat kapott, amelyet meg is vontak tőle, állásából elbocsátották, és 1958-ig nem publikálhatott.)
Szeredás Emerenc tölti be az állást, majd' 20 éven keresztül, egészen haláláig. Emerenc a környék házfelügyelője, szolgálati lakásába senkit nem enged be, vendégeket csak az előtérben fogad. Különös, magának való természete van, nem enged senkit közel magához, ugyanakkor ő a környék jótevője, aki komatálat visz a betegeknek, megmenti a kóbor állatokat. Rendkívül nagy fizikai erőről tesz tanúbizonyságot, tekintélyt parancsoló asszony, olyan, akiről nehéz elhinni, hogy meg tud halni, de természetéből adódóan nem könnyű kijönni vele, mégis az írónő és a bejárónő közt kölcsönös szeretet, ragaszkodás alakul ki, mégha olykor veszekedéssel terhes is ez a kapcsolat.
A húsz együtt megélt évnek számos eseménye tárul elénk a regényben, több ezek közül szívettépően fájdalmas, a tett is, és az őszinteség is, ahogy Szabó Magda bevallja, milyen "hűtlen gyermeke" is volt ő Emerencnek, ezért hát a gyónás. Számomra, aki nagyon is "anyás" vagyok, voltam is világ életemben, emlékeztetőül szolgál, hogy mennyire oda kell figyelnünk Édesanyánkra, igenis viszonozni azt a sok szeretetet és törődést, amit kapunk éltünk folyamán, átvállalni a feladataikból.
"Az én álmaim hajszálra egyforma, visszatérő látomások, én mindig ugyanazt az egyet álmodom. Állok a kapunkban a lépcsőház alján, a drótszövettel megerősített, betörhetetlen üvegű vasrámás kapu belső oldalán, és megpróbálom kinyitni a zárat. Kinn az utcán mentőkocsi áll, az egészségügyiek üvegen át beirizáló sziluettje természetellenesen nagy, dagadt arcuknak udvara van, akár a holdnak. Forog a kulcs, de hiába küszködöm... "
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése