Stephenie Meyer: Alkonyat

Az este elfogytak a lapok az Alkonyat könyvben:( Pedig úgy olvastam volna még! Nem emlékszem, mikor olvastam olyan regényt, ami ennyire magával ragadott volna! Élvezet volt olvasni minden mondatot. Bár néha nehéz volt olvasni, mert meg kellett állnom, hogy jól kikacagjam magam, vagy épp Bellával együtt olvadoztam:) Szeretem Bellát, szerelmes vagyok Edwardba, az egész történetbe, úgy jó, ahogy van! Köszönöm Stephenie Meyernek, hogy megírta, köszönöm Anettnek, hogy a figyelmembe ajánlotta:)

Visszaszámlálás indul április 23-ig, az Újhold várható megjelenéséig!

Jane Austen: A mansfieldi kastély

Azt hiszem a legutolsó Jane Austen regény, amelyet olvastam a Meggyőző érvek volt. Akkoriban nagyon tetszett, és már vágytam rá, hogy valami hasonlót olvassak. Gondoltam a Mansfieldi kastély jó lesz.

A Bertram család magához veszi Lady Bertram unokahúgát, Fanny Price-t, miután a Price család igen szegény körülmények közt él, és sok a gyerek a családban. Fanny évekig él Bertraméknál, ahol kevés megbecsülésben van része a két saját lány és két fiú gyerek mellett. Egyik unokatestvére, Edmund viszont odakerülésétől fogva sokat gondoskodik Fanny-ról, aki szerelmes lesz a fiúba. Azonban Mansfield Park élete felborul, amikor család költözik a szomszédba, és megérkeznek a Crawford testvérek: Mary és Henry.

"A romantikus történelmi regények nagy divatja idején Jane Austen új műfajt teremtett: az 1814-ben megjelent "Mansfield Park" modern társadalmi-lélektani regény, melyben az írónő egy vidéki úri család hétköznapjait, a köznapi családi élet bonyodalmait ábrázolja. A művet, melynek fő- és mellékszereplői egyaránt emlékezetes, árnyaltan megrajzolt figurák, a jellegzetes austeni irónia teszi még élvezetesebb olvasmánnyá." /Bookline/
Nos, a szereplők valóban emlékezetes, árnyaltan megrajzolt figurák, és tény, hogy vannak részek, ahol a könyv jellemzően nyugodt ritmusához képest valóban irónikus, csípős fejezeteket olvashatunk, de azért azt nem mondanám, hogy annyira élvezetes olvasmány lenne. Én leginkább azért olvastam el, mert érdekelt, hogy mi lesz a vége, miután a felét, majd a háromnegyedét már olvastam, és még nem lehetett tudni. Szóval nem ez volt életem legérdekfeszítőbb olvasmánya, de azok a bizonyos irónikus részek nyújtanak némi kárpótlást az unalomért. De vannak enél sokkal jobb Austen-regények is. (Például a Meggyőző érvek:))

Vaszary Gábor: Ő

Vaszary Gábor nevéhez általában könnyed, humoros írásokat kötnek. Ezt a regényt is ebbe a kategóriába sorolták a hátoldalon, illetve nem is kategorizálták, csak egy rövid összefoglalót írtak az íróról.
Hogy ő az az író, akit újra fel kell fedezni. Gábor von Vaszary néven ismerték német nyelvterületen, nyolcvannégy éves korában a svájci Luganóban hunyt el. Állítólag a Monpti és az Ő c. könyvsikeréből film született.
Pályája a harmincas években Franciaországban indult, Párizsban élt, írt és rajzolt. Humora pazar volt, a harmincas évekből származó könnyed-bájos regényeiben különösen bőven pazarolta. Külföldön lett sztár, mégpedig akkora, hogy művei idehaza sokáig nem is voltak kaphatók.

Magáról az Ő történetéről tehát nem tudtam semmit, amikor leemeltem a könyvespolcról. A Ketten Párizs ellen kapcsán valami derűs, kalandos, kitalált történetet vártam, de ehhez képest mást kaptam. Azt hiszem jócskán tartalmaz életrajzi elemeket a mű, bár Vaszary neve konkrétan sosem hangzik el.
Az első oldalakon egy fiatalemberrel találkozunk, akit megcsalta a szerelme, Louise. Hogy ezt kiheverje, elutazik, aztán visszatér Párizsba. Magyar barátaival arról beszélgetnek, hogy legjobb, ha szerelem nélkül házasodik az ember, akkor nem éri akkora csalódás. Megismeri egy könykiadó lányát, Céline-t, aki apja zsarnoksága elől akar menekülni. El is döntik, hogy összeházasodnak, de ehhez még éveket kell(ene) várni, míg a lány nagykorú lesz. Ipszilon lakást bérel, hogy mire összeházasodnak, legyen hol laknia az ifjú párnak. Azonban kicsit felgyorsulnak az események, és kénytelenek beköltözni a lehetetlen lakásba. Négy évet töltenek együtt, ezalatt sok mindenen keresztül mennek.

Viszonylag hamar a végére értem, mert nem tudtam letenni, ha egyszer a kezembe vettem. Sokáig a hatása alatt voltam. Azért is gondolom, hogy önéletrajzi ihletésű lehet, mert ugyan nem mellőzi a humort, de látszik a történeten, hogy nem a minél több nyereség érdekében kitalált, oldalanként nettó öt poént felvonultató regény. Inkább reális események felvonultatása, melyek bárkivel, bárhol megtörténhetnek, ehhez pedig nem kell kifejezetten illusztrátornak lenni Párizsban.
A legviccesebb pillanatok után szívszorító esemény történik, a legkeserűbb helyzetekben pedig sikerül némi humort kipréselni, ami enyhíti, ha csak egy percre is, a bánatot. És ha ennyi nem lenne elég, mindig van valami új fordulat, amit nem vártunk volna. Édes-bús, és nagyon életszerű. Az én szívembe belopta magát! Ajánlom mindenkinek!