2014. november 30., vasárnap

Novemberi beszerzések és itthoni olvasatlanok

Az év első felében nagyon diszkrét és visszafogott, hovatovább fegyelmezett voltam könyvvásárlások tekintetében. A könyvesboltokat jobbnak láttam kerülni, csak akkor mentem, ha befejeztem az aktuális olvasmányomat, megvettem, amit olvasni akartam és el is olvastam rögtön.
Most novemberben kezdtem meg a hörcsögölést azzal, hogy mindenkitől könyvet kértem szülinapomra. Így került hozzám a Candlefordi kisasszonyok, a 8 perces meditáció, az Útvesztő 1. és a Síkvándor 1.
Mondanom sem kell, hogy a 8 perces meditáció kivételével érintetlenül hevernek a könyvek az éjjeli szekrényemen.
Amit a legszívesebben olvasnék, arra még várnom kell, de ha minden jól megy, akkor csak jövő péntekig, és utána már olvasok megint folyamatosan. Merthogy most nem olvasok, mert értelmetlennek láttam új könyvbe kezdeni addig.
Az ajándékba kapott könyveken kívül megszállt az előrendelés szelleme is. Jelenleg négy könyvnél tartok, ebből 3 sorozatzáró, a 4. pedig az új Rowling könyv.

Ha körülnézek a könyveim között, magamhoz képest feltűnően sok olvasatlan könyvet látok, ami eléggé frusztrál, úgyhogy listába rendeztem őket, és eldöntöttem, hogy addig nem veszek új könyvet, amíg ezeket el nem olvasom.

Amik ténylegesen itthon vannak:
- Daniel Pennac: Zabo királynő baklövése - félretettem, mert ez az utolsó magyarul megjelent Malaussene kötet,
- Raana Raas: Időcsodák 2. - Ellenállók - félretettem, mert már alig emlékszem az előző részre, előbb újra el kellene olvasnom, de az sem ártana, ha az egész Csodaidők sorozatot elolvasnám, de akkor már lehet, hogy célszerűbb lenne megvárnom, amíg az Időcsodák sorozat is teljes lesz, és akkor olvasni el az egészet,
- Scott Westerfeld: Csúfok, Szépek, Különlegesek - nem akartam elkezdeni, amíg ki nem derült, hogy jövőre megjelenik az Afterworlds is magyarul, nehogy Scott Westerfeld nélkül maradjak,
- E. L. James: A szabadság ötven árnyalata - ajándékba kaptam, de először is az első két részét kellene elolvasnom, amihez hangulat is kellene,
- Julia Quinn: Lent délen, édes - ajándékba kaptam, de ez is 3. kötete egy trilógiának...
- Johanna Spyri: Heidi - gyerekkorom egyik kedvenc karácsonyi története, hamarosan sorra kerülhet
- Emily Arsenault: Az eltört teáspohár - ezt egyszer már elkezdtem, de akkor nem kötött le
- Robert Merle: Íme, a király! - nyugodt körülmények kellenek hozzá
- Brian Selznick: A leleményes Hugo Cabret - akciós volt és mindenki dicsérte, nem hagyhattam ott, talán karácsonykor sorra kerül
- Flora Thompson: Candlefordi kisasszonyok - télre tökéletes lesz
- James Dashner: Az útvesztő - rosszul lettem volna, ha nem kaphatom meg, most viszont nem akarom elkezdeni még, mert ha tetszik, akkor folytatni akarom, ezzel pedig a következő problémáim vannak: venni egy újabb könyvet, miközben tele vagyok olvasatlannal; megint egy trilógia, aminek ki tudja mikor jön a 3. része...
- Ian McDonald: Síkvándor (Örökkévaló-sorozat 1.) - még egy sorozat, aminek ki tudja mikor lesz vége...
- Gabrielle Bernstein: Történhetnek csodák és Victor Davich: 8 perces meditáció - mindkét könyv egy-egy programot állított össze az olvasónak, ezek mehetnek majd egymás után, párhuzamosan a regények mellett

Előrendelések:
- Cassandra Clare: Mennyei tűz városa - záró kötet
- Veronica Roth: Négyes - kiegészítő novellák, amolyan zárókötet
- Jessica Park: Flat-Out Matt - Titkolni bolondulásig - kisregény, kiegészítés a Flat-Out Love-hoz
- Robert Galbraith: A selyemhernyó - jövő februárra tervezik

A fenti listát elnézve megkérdezem magamtól, hogy komolyan kellett-e nekem így halmozni a könyveket / betáblázni magam? Költői kérdés volt, inkább ne válaszoljuk meg! :)

2014. november 23., vasárnap

Anna Gavalda: Édes életünk

Egy új Anna Gavalda könyv megjelenése mindig ünnep volt számomra, és ha jól emlékszem magyarul utoljára 2010-ben jelent meg műve, a Kis kiruccanás, szóval ideje volt valami újnak. Nézzük mit kaptunk.

Fülszöveg

Mathilde 24 éves. Hivatalosan művészettörténet szakos egyetemi hallgató. Valójában a sógorának dolgozik, és a munkája leginkább abban merül ki, hogy álnéven kommentelget különböző honlapokon. A nagyvárosi fiatalok tipikus életét éli. Bulizik, pasizik, lazul. Aztán egyszer elhagy egy tekintélyes összeget, és ez – különösképpen a pénzt megtaláló férfi – megváltoztatja az életét. Yann 26 éves. Bár egyetemet végzett, egy bemutatóteremben dolgozik, ahol kis koreai háztartási robotokat prezentál az érdeklődőknek. Már két éve él együtt a barátnőjével, akivel egyre hűvösebb a viszonya. Egy majdhogynem vadidegen házaspárral kell elbeszélgetnie, hogy rájöjjön, valamit nagyon elrontott az életében. Hogy mi a közös a két párizsi fiatalban? Nem találják a helyüket, és lassan már elmenne mellettük az élet a maga kihívásaival, amikor…
Anna Gavalda két – egymáshoz lazán kapcsolódó – kisregénye szórakoztatóan és elgondolkodtatóan szól a 21. századi fiatalok égető problémáiról, két kor- és kórtörténetet nyújtva az olvasónak. Hősei kiútkeresők, vagy nagyobb szavakkal: az élet értelmét kutatják.

Vélemény

Konkrétan a kisregényekről:
Idén úgy alakult, hogy javarészt szórakoztató irodalmat olvastam, valahogy egy kicsit háttérbe szorult a szépirodalom, így nagyon furcsa volt a visszatérés. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor a megszokott autó helyett át kell szállni egy másikba. Nem jobb, nem rosszabb, csak hirtelen szokatlan.
Amúgy én az a típus vagyok, akinek az olvasási élmény a 250-300+ oldalas regényeknél a legideálisabb, mert én az ilyeneknél tudom a legjobban megélni a történetet (ráhangolódás, benne levés, elengedés), a rövidebb műveknél mindig azt élem meg, hogy ráhangolódtam, belemerültem és hopp, vége van. Röviden összefoglalva elmondható, hogy minél rövidebb a mű, annál kevésbé élvezetes számomra, így rájöttem, hogy jobb, ha kerülöm a kisregényeket, novellákat, tárcákat, de nyilván kivételt képez, ha Anna Gavalda ír kisregényt.

Mathilde története kevésbé tetszett nekem, mint Yanné. Nem igazán tudtam azonosulni a bulizós, pasizós, üres életű lánnyal, bár elég frappánsan sikerült megfogalmaznia néhány gondolatot, és jó volt beleképzelni magam a helyébe, amikor Párizs utcáit rótta a biciklijével. Ennek ellenére nekem furcsa volt a szöveg szerkezetének kuszasága, hogy egy ideig egyes szám első személyben beszél, aztán kiszól az olvasóhoz. Ettől a fajta szerkesztési módtól teljesen elszoktam mostanában, és hideg zuhanyként ért, hogy miközben épp azonosulni próbálnék Mathilde-dal, magamhoz térítenek, hogy ez azért tudjam, hogy ez nem a valóság, van ebben stílusgyakorlat bőven, Anna Gavalda komponál. Meg aztán nekem a befejezése is olyan fura volt, nem is ragoznám tovább, ez nem az én történetem volt.

Yannal viszont az első perctől meg volt a szimpátia. Sokkal követhetőbb is volt a története, sokkal kedvesebb, bájosabb, és Isaac egyszerű kérdései ütöttek rendesen, vagy úgy is mondhatnám, hogy "egyszer csak lezuhant a nagyon gyöngéd nyaktiló". A történet végével itt sem voltam maradéktalanul elégedett. Régen éltem-haltam az ilyen befejezésekért, de ezekből már kinőttem, nem hiszek a 180 fokos fordulatokban, túl sok, túl hiteltelen (mert mindig kívülről kell jönnie valakinek, vagy történnie valaminek a változáshoz, sosem belülről fakad), túl színpadias számomra.

Két fiatal történetét kapjuk, akik keresik a helyüket, a céljaikat az életben; elégedetlenek, kétségbeesettek, üresek, érzik, hogy változtatni kellene, de nem tudják hogyan, merre tovább. Valahogy azért csak alakul, és legalább jön a megnyugvás, hogy nem vagyunk egyedül, lám a nagy Párizsban is ugyanazoktól a dolgoktól szoronganak ifjú embertársaink. Toporgó francia barátaim, olvassátok inkább Farkas Líviát, könnyebb lesz elindulni, mint a sült galambot várni.

Összességében kellemes kitérő volt mindkét kisregény, keserédes francia hangulat, egy kis rágódás, egy kis segítség, egy kis happy end.

Anna Gavaldáról:
Ha a két kisregényt nemcsak önmagukban nézem, hanem hozzáveszem, hogy Anna Gavalda írta őket, elfog a méreg és a csalódottság. Mi történt azzal az Anna Gavaldával, aki az Együtt lehetnénk-et írta? Aki a Vigaszágat írta? De említhetném akár a Csak azt szeretném... -et vagy a Szerettem őt is attól függetlenül, hogy utóbbit nem annyira szerettem. Lehet, hogy pont az a baj, hogy semmi nem történt vele? Nincs inspiráció, nincs ihlet? De annyira nincs, hogy muszáj önmagát ismételnie? Olyan szinten, hogy most már lassan minden írásában visszatér a művészettörténész, csontsovány lány és a szakácsfiú? Meg a késő esti séta a hidegben a munkahelyről hazafelé. A munkahelyi biztonsági őr a kutyával. Vagy a kiadó elvárása lenne, hogy olyat írjon, ami eladható, és ugyan mi lenne biztosabb, mint ami egyszer már meghozta a sikert? (Olvastam egy francia blogon, hogy Yann kisregénye a 2000-es Ceux qui savent comprendront c. elbeszélésének mása... ) Vagy volt egyszer egy csontsovány művészettörténész/festő lány, aki beleszeretett a szakácsfiúba, és ezt a kapcsolatot a mai napig nem tudta feldolgozni, és a műveiben próbálkozik vele? Vagy szimplán csak szerelmes ebbe a témába? Én nem tudom mi áll a háttérben, de azt igen, hogy Anna Gavalda a kedvenc íróim egyike lett az Együtt lehetnénk-kel, olyan kedvenc, akinek mindig nagyon vártam az új könyveit, de most már sorozatosan csalódást okoz. Az ő neve egy időben garancia volt a minőségre, de mostanában már csak árnyéka önmagának. Pedig néha ezeken a lapokon is fel-felbukkan mutatóba egy-két annyira Anna Gavaldás mondat a régi szép időkből, hogy az ember csak szíve csak még jobban megfájdul, hogy ilyen gyenge a körítés.

Egy új Anna Gavalda könyv megjelenése mindig ünnep volt számomra. Eddig. Most azonban nagyon úgy érzem, hogy a következő könyve érkezésekor nem fogom törni magam, hogy azonnal olvashassam.

2014. november 16., vasárnap

A téli hétvégékre készülve

Több olyan megjelenés is volt és lesz mostanában, amikre azt mondtam, hogy ide velük rögtön azonnal, mert nekem el kell olvasnom őket, így hát ráállítottam a családot, hogy ne fáradozzanak meglepetésekkel, szerezzék be inkább a könyveket nyugodtan születésnapomra:) Szerencsére szót fogadtak, úgyhogy most már csak egy kis szabadidő hiányzik. Nem tudom még, hogy melyikkel fogom kezdeni, de nem is akarom előre eltervezni.
A lényeg, hogy közeledik az év vége, amikor szabadságon leszek; a tél, amikor a hideg miatt jobb a meleg szobában meghúzódni, és én nem akarok semmi mást csinálni, csak olvasni, órákon keresztül, megszakítás nélkül.

Hello Kaland