2011. július 23., szombat

Az Olvasás 7 Hete III. - Értékelés és könyvválasztás

Mi alapján értékel egy könyvet?
Egy ideig a Molyon használatos ötcsillagos rendszerben értékeltem az olvasmányaimat, de mostanában inkább a szöveges értékelést preferálom. Hogy mi ennek az oka? A szubjektivitás. Az, hogy észreveszem magamon, hogy nem tudom érzelemmentesen értékelni az olvasmányaimat. Hogy olykor hiába látom, hogy egy-egy regénynek milyen erényei vannak irodalmi szempontból, valamiért mégsem tudom megszeretni. Miként értékeljem ilyenkor? Adjak sok csillagot, mert tényleg egy értékes művet olvastam, habár valószínűleg nem olvasnám el még egyszer, vagy adjak kevesebbet, mondván, hogy szép és jó, de valahogy nem érintett meg, ugyanakkor egy Twilight-ot értékeljek öt csillagra, mert valamikor imádtam és évente háromszor elolvastam? Vagy olyan is volt már, hogy egy mű azért okozott csalódást, mert a fülszövege vagy egy-egy elejtett mondat miatt kialakult bennem egyfajta kép arról, hogy mit fogok olvasni, és a regény, novella, az igazi, ehhez képest más volt. Ilyenkor sem lehet objektív értékelést adni, mert talán nem ártana újra, az elvárásokat levetve, önmagáért elolvasni az adott irományt.
És még egy dolog, ami a szöveges értékelés felé visz. Amikor olvasok, az adott történet, szöveg az éppen aktuális lelkiállapotomra, személyiségemre hat, attól függően hat vagy nem hat, amilyen éppen vagyok. Vannak művek, amikre meg kell érni, és vannak olyanok, amikből kinő az ember, vagy egészen egyszerűen csak másként értékeli, értelmezi, ahogy telik az idő. Nem olyan konstans dolgok ezek, és érdekes felfedezni ezeket a különbségeket. 

Mi alapján választja ki a következő olvasmányát?
 A következő olvasmány kiválasztása sokszor nem könnyű. Míg más lányok tanácstalanul állnak a szekrényük előtt, hogy mit vegyenek fel, én a könyvespolc előtt szoktam ugyanezt tenni. Mióta Molyolok, rengeteg könyv került a látókörömbe, és persze mindet el akarom olvasni, de azonnal, illetve az új könyveket is rögtön begyűjteném. Most már annyira nem, de volt egy ilyen időszakom. Azóta lenyugodtam kicsit, és igyekszem odafigyelni arra, hogy hangulatomnak megfelelő olvasmányt válasszak. A dolog még nem működik tökéletesen, mert sok eseményre is feliratkoztam, de érdekes módon feliratkozni könnyebb volt, mint teljesíteni ezeket a vállalásokat. Lelki szemeim előtt gyakran megjelenik a várólista csökkentő esemény, de még mindig nem jött meg a hangulatom a kiválasztott könyvekhez. Többször megfordul a fejemben, hogy nem vállalok be több eseményt, mert mintha adna egyfajta kötelező jelleget az olvasásnak, és parancsra semmit nem jó csinálni. Tudom, senki sem kényszerít az események bevállalására, nem is azért mondom, de néha úgy vagyok vele, hogy hagyok minden eseményt és várólistát a csudába, sőt, talán a könyves blogokat is úgy kellene olvasnom, hogy mindig csak egy-egy bejegyzést elolvasni, ami az általam olvasott könyvhöz kapcsolódik. Nem tudom más is érez így?

2011. július 16., szombat

Az Olvasás 7 Hete II. - Könyvbeszerzés, e-book és sorozatok

Könyvtár vagy könyvvásárlás?
Mindkettő.
Emlékszem, mekkora élmény volt, amikor körülbelül kilenc éve elkísértem Apukámat a Kaposvári Megyei és Városi Könyvtárba, és átvehettem az olvasójegyemet, amivel már a felnőtt részlegről is kölcsönözhettem könyveket. Akkoriban nem nagyon engedhettük meg magunknak, hogy gyakran vegyünk könyveket, általában a kötelező olvasmányok voltak azok, amikből beszereztünk saját példányt, főként az Európa Diákkönyvtár sorozatból, de messze nem az összeset. A hiányzókat könyvtárból szereztem be, ahogy a többi olvasmányomat is. Nagyon szeretem a könyvtárakat, legeslegjobban a kaposvárit. Jóllehet a pécsi egyetemi könyvtáraknak is hatalmas állománya van, mégis sokszor előfordult, hogy nem volt kölcsönözhető példány az éppen kellő könyvből, és ezeket rendszerint mindig megtaláltam a kaposvári könyvtárban. Ezen kívül a friss megjelenésű könyveket is hamar beszerzik. Minden évben meghosszabbítom a tagságomat, elképzelhetetlen lenne nem járni könyvtárba.
Az utóbbi 3-4 évre jellemző, hogy elkezdtem gyarapítani a saját magánkönyvtáramat. Eleinte Anyáék könyvei közül válogattam ki néhányat, amikről úgy gondoltam tetszeni fognak (Agatha Christie, Szilvási Lajos), és nemes egyszerűséggel átköltöztettem őket a szobámba. Ezután apránként vándoroltak haza az újabb kötetek, Victor Hugo, Jókai Mór, Margaret Mitchell, az úgymond klasszikusok, leggyakrabban 100-200 forintért a pécsi vásárból. A könyvvásárlás másfél-két éve uralkodott el rajtam, és nagyban összefügg a Moly felfedezésével. Mentségemre szóljon, hogy teljes áron sosem veszek könyvet, és eléggé meg kell legyek zuhanva lelkileg ahhoz is, hogy hirtelen felindulásból vásároljak. Szeretem látni a könyveimet a polcon, időről időre le szoktam venni egyiket-másikat, fellapozgatom a kedvenceimet, viszont nagyot tudok csalódni, amikor egy-egy piedesztálra emelt könyv számomra egyszer olvasós kategóriájúnak bizonyul. Emiatt igyekszem jobban megválogatni, hogy mit veszek meg. Mostanában a felhalmozott, de még el nem olvasott könyveimet olvasom, lévén az egyetemen végzett, de még álláskereső moly anyagi helyzete, na meg a befogadókészség hiánya nem teszi lehetővé a hörcsögölést.

E-book vagy könyv?
E-book téren nagyot változott a véleményem. Egy évvel ezelőtt nagyon e-book ellenes voltam, mondván, nemhogy nem utánozhatja egy könyv olvasásának, lapozásának, szaglászásának élményét, de a közelébe sem érhet egy e-book olvasón való olvasás. Aztán tavasszal, amikor ingáztam Kaposvár és Pécs között, és rendszerint olyan kötelező olvasmányaink voltak, amik vagy csak interneten keresztül voltak elérhetőek, vagy olyan nagy és nehéz kötetekben voltak, mint az Ezeregyéjszaka meséi, na akkor kimondottan elkezdtem érezni, hogy milyen jó lenne ezeket egy olyan adathordozón olvasni, ami nem teszi tönkre a szemet, nem merül le hamar, kis helyen is elfér és nem is nehéz. Szóval lelki szemeim előtt elkezdett egy olvasó képe lebegni.
A strasbourgi út során volt szerencsém kipróbálni egy FnacBook-ot és egy Kindle-t. Ha külcsín alapján választanék, egyértelműen a FnacBook-ra szavaznék, azonban a cuki, könnyed benyomást keltő olvasó egy sózsák, és nem tudom elképzelni, hogy az érintőképernyőjével hogy lehet megbarátkozni. Persze biztos össze kell szokni, de az általam kipróbált olvasó alig akart reagálni az érintésre, és össze-vissza ugrált lapozás közben. Eléggé követhetetlen volt. Ezzel szemben a Kindle tényleg könnyed, kényelmes fogni is és jó rajta olvasni. Változatlanul szokatlan, hogy lapozásnál elfeketedik a képernyő, amíg a szöveget szedi, megmondom őszintén engem egy kicsit irritál, de lehet, hogy azért, mert nem vagyok hozzászokva. Mindenesetre a közeljövőben szeretnék beszerezni egyet.

Sorozatok: olvas-e, gyűjt-e sorozatokat?
Megvan a Harry Potter sorozat, a Twilight saga, a Csodaidők tetralógia, és azon vagyok, hogy Szabó Magda teljes életműve enyém legyen. Ugyanígy vagyok Anna Gavaldával, és ha a Családom és egyéb állatfajták továbbra is olyan jó lesz, mint az első hetven oldal volt, és más műve is így levesz a lábamról, akkor esélyes, hogy őt is begyűjtöm. Meg talán Müller Pétert. De úgy kiadók sorozatai alapján nem gyűjtök semmit. Anyáéknak megvan a Világirodalom Remekei sorozat. Szégyen, nem szégyen, bármennyire is a világirodalom remekei, 90%-ukat szerintem soha senki nem fogja elolvasni. (Akkor meg minek foglalják a helyet?) Nem tudom miért van ez, de annyira irritál az a sorozat a borító anyagától és dizájnjától kezdve, hogy inkább képes lennék megvenni egy-egy remek más kiadású példányát, csak ne ezt a szúrós-bökős rondaságot kelljen olvasnom. Mea culpa... 

Milyen rendszer alapján rendezi a könyveit? (ábécérend, műfaj, sorozat, szín, szerző szerint, stb.)
Most, hogy helyhiányban szenvedek, nehéz rendszerezni a könyveket. Elméletileg műfajonként csoportosítottam őket, azon belül egy-egy szerző műveit időrendi sorrendben állítottam be. A fent említett sorozatok természetesen egymás mellett vannak, és elkülönítem a könyvtári könyveket a többiektől, illetve külön rakom a még nem olvasott könyveimet is. 

2011. július 15., péntek

Kornis Mihály: Vigasztalások könyve

Nem csalódtam a Vigasztalások könyvében, és úgy gondolom, kimondottan jól választottam meg, mikor olvassam. Méltó folytatása volt a Szeretetkönyvnek. A könyvstop elmúltával szert kell tegyek egy saját példányra.

2011. július 11., hétfő

Az Olvasás 7 Hete I. - Az első könyvélmény(ek)

Múlt hétfőn kezdetét vette az Olvasás 7 Hete nevezetű esemény, és máris le vagyok maradva az első heti kérdésekkel. Úgy alakult, hogy lehetőségem volt egy hétre Strasbourgba utazni és látogatást tenni az Európai Parlamentben. Internetezni ez idő alatt nem igazán tudtam, és bár szépen elterveztem, hogy előre megírom a bejegyzést, nem lett belőle semmi...

Amikor összeállt a menetrend, azt gondoltam az egyik legkönnyebb kérdés az lesz, mik voltak az első könyvélményeim, illetve hogy ki adott először könyvet a kezembe. Aztán rá kellett jönnöm, hogy sem az előbbire, sem az utóbbira nem emlékszem pontosan.
Gyanítom, hogy könyvek iránti rajongásomhoz nagyban hozzájárult, hogy egész kicsi koromtól könyvek vettek körül, akár a mi lakásunkra gondolok, akár mamámékéra. Akárhová mentünk, mindenütt voltak könyvek. Már akkor is azokat lapozgattam, amikor még nem is tudtam olvasni. Ennek ellenére nem emlékszem egyetlen olyan alkalomra sem, hogy Anyukám felolvasott nekem, pedig állítása szerint szokott. Fáj, hogy pont erre nem emlékszem, mert így olyan, mintha meg sem történt volna, ráadásul ezek szerint biztos hatéves korom előtt felhagyott a meseolvasással, mert akkor már emlékeznék rá. Arra viszont emlékszem, hogy sokat jártunk könyvesboltba, rengeteg mondókás- és mesekönyvem volt, a Hetvenhét magyar népmesétől elkezdve Benedek Elek meséin keresztül a Disney könyvekig, Grimm, Andersen, Mindennapra egy mese és még hosszan sorolhatnám.

Valamiért nagyon megmaradt bennem, hogy a mamáméknál volt egy régi Kincskereső kisködmön, pontosan ezzel a borítóval:
Elég csak ránéznem erre a könyvre, és máris látom magam előtt mamámék lakását, a szekrényeket, polcokat, érzem az illatokat, még azt is, hogy  bökött a fotel kárpitja :)

A felsoroltakon kívül a Két Lotti és a Vuk jut még eszembe, valamint a Robinson Crusoe. Hát azzal évről évre megpróbálkoztam, de a felénél mindig beletört a bicskám... A mai napig nem olvastam még el... de talán egyszer, mert klasszikus - de nem érzem sürgősnek hozzálátni^^ Viszont az alsós olvasókönyvben szereplő olvasmányokat nagyon szerettem, egyik kedvencem egy Fifi nevű kutyáról szólt. Úgy lennék megint elsős! :)

2011. július 1., péntek

Isla Dewar: Tánc a világ végén

Javítsatok ki, ha tévedek, Isla Dewar nem tartozik a Magyarországon ismert írók közé. Nem is értem egyébként, hogy mire fel ez az ismeretlenség, ugyanis nagyon jó írónőnek tartom, legalábbis a Tánc a világ végén című - szintén méltatlanul olvasatlan - regénye alapján.
Én sem ismerném sem Isla Dewart, sem a regényt, ha hónapokkal ezelőtt egy random idézet vagy értékelés a Molyon fel nem keltette volna az érdeklődésemet. Ahogy az lenni szokott, várólistára tettem, aztán Fickának köszönhetően beszereztem egy saját példányt, ha jól emlékszem a Könyvudvarban négyszáz forintért lehetett kapni. Hónapokig hevert a polcomon, majd egyszer elolvasom címszóval. Ez az egyszer pedig júniusban érkezett el.

A regény főszereplője a 30-as évei végén járó városi tanítónő, feleség és anya, Iris. Iris élete kettétörik, amikor egy reggel férje munkába menet meghal, és kiderül, egész közös életük hazugságokra épült. A férfi kettős életet élt, munkája és a látszólagos anyagi biztonság mögött lóversenyzés és hatalmas adósságok rejtőzik. Iris csak férje halála után szembesül a valósággal. Ekkor ki kell találnia valamit, amivel még mentheti a menthetőt, valamelyest biztosíthatja gyermekei jövőjét és rendezheti saját életét is. Ehhez Iris felszámolja eddigi életét, és elvállal egy falusi tanítói állást. A regény a faluban eltöltött egy év eseményeit, tapasztalatait írja le. Bemutatja, hogy az egyes családtagok hogy dolgozták fel férjük/apjuk elvesztését, a beilleszkedés és a mindennapi élet nehézségeit az új környezetben. Nagyon olvasmányos regény, aki szereti az ilyesfajta témákat, és az iskola és a tanítók világát, garantáltan örömét leli ebben a történetben. Isla Dewar stílusa nagyon magával ragadó, dinamikusan ír, színesen (anélkül, hogy giccses lenne), igazi élvezet olvasni a mondatait. Ráadásul nagyon szellemes is, többször hangosan felkacagtam olvasás közben. Ennek a nőnek olyan humora van, hogy elhiszem róla, nem erőlködött, hogy valami vicceset írjon, mint sokan mások, egyszerűen jött belőle a szellemesség. A történet nem szűkölködik szójátékokban sem, és dicséret illeti Nikowicz Nóra fordítót, aki kiválóan ültette át magyar nyelvre ezeket a szójátékokat. Csak ajánlani tudom.

Hello Kaland